Hegel

A történet 1988-ban kezdődött. Bent Holter – a Trondheimi Műszaki Egyetem (NTNU) hallgatója egy olyan tézist publikált, amely megítélése szerint képes lenne megoldani a klasszikus tranzisztoros, félvezetős hangfrekvenciás erősítők ismert fogyatékosságait. Az első számú közellenség a harmonikus torzítás. Holter semmiképpen sem akarta elfogadni azt a tényt, hogy amikor valamilyen jelet kapcsolunk az erősítő bemenetére, akkor a kimenetén nem ugyanazt a jelet, hanem annak az elektronika által többé, vagy kevésbé torzított változatát kapjuk vissza. A torzítás csökkentésére tett kísérletek pedig általában valamelyik másik paramétert, például a csillapítási tényezőt változtatták meg. Holter eldöntötte, hogy szakít ezzel a kényszerű hagyománnyal és kidolgozott egy olyan projektet, amely mára a széles körben ismertté és elismertté vált SoundEngine Technology, a hangmotor technológia alapját képezi. Na de honnan jött a cég neve? Nos, Bent a munka után a Hegel Band rock-metal zenekarban játszott. Amikor a koncertjeikhez erősítőkre volt szükségük, Holter azt javasolta, hogy építsenek maguknak saját erősítőket. Elképzelése testet is öltött, de igen sok pénzt nyelt el a technológia továbbfejlesztése és finomítása. A segítség a Telenortól, a távközlési piac egyik meghatározó szereplőjétől érkezett.

Nézet:
Sorrend:
Nézet:
Sorrend: