Dave Brubeck Quartet – Európa, jövünk!
Az Amerikai Külügyminisztérium támogatásával a Dave Brubeck Quartet, az új tagokkal, Joe Morellóval és Eugene Wrighttal kiegészülve, 1958 elején jelentős európai turnéba kezdett. Első hollandiai koncertjüket február 26-án tartották az amszterdami legendás Concertgebouwban, amely általában a klasszikus zenei előadásoknak van fenntartva. 1951 óta, Dave Brubeck és Paul Desmond együttműködése óta a zenekar lenyűgöző hírnévre tett szert. 1954-ben Dave Brubeck a Time magazin címlapján szerepelt. A pletykák szerint Duke Ellington kopogtatott Brubeck szállodai ajtaján, hogy gratuláljon neki. Brubeck állítólag így válaszolt: „Neked kellett volna ott lenned.” Egyik leghíresebb darabját, a „The Duke”-ot, amely ezen az albumon is szerepel, zenésztársának, a zongoristának ajánlotta.
Azon az 1958-as téli estén a négy amerikai zenész, mindannyian a harmincas éveik végén, a Concertgebouw színpadára lépett.
Képzeljük el a zsúfolt nézőteret, amely várakozásteljesen suttog, és a négy zenészt, akiket a lámpaláz gyötör, mégis égnek a vágytól, hogy játsszanak. Némi félénk taps után Desmond belekezdett a „Two Part Contention” melankolikus, kifinomult témájába. Belépett a zongora, egy ellenmelódiát megszólaltatva, amely Brubeck klasszikus zenei képzettségét és a ellenpontozásban szerzett tudását mutatta meg, amelyet Milhaud és Schoenberg tanítványaként szerzett. Olyan találékonysággal rendelkezett, amely nemcsak melodikus, hanem ritmikus is volt, és tudta, hogyan kell meghódítani a közönséget. Ezt egy Disney-szám, a „Someday, My Prince Will Come” követte, amelyet a zongora vezetett be, három évvel azelőtt, hogy a nagyszerű Miles Davis kiadta volna az azonos című albumát. Ezután egy 1930-as évekbeli standarddal, Jack Strachey „These Foolish Things” című dalával folytatták, egy dallal, amely segített Ella Fitzgeraldot híressé tenni. Paul áradó, éteri stílusában vezette a műsort, szórványos, éles, disszonáns kontrasztokkal, bizonyítva – ha bizonyítékra lett volna szükség – tökéletes harmóniai fráziskezelési képességeit. A szaxofon ezután a „One Moment Worth Years” témáját jelentette be. Eugene, akit szerettek „Szenátor”-nak hívni, mintha egy láthatatlan kézzel folytatott volna privát párbeszédet, ügyesen és érzékenyen. Hasonlóképpen folytatták a „For All We Know”-val – hatalmas taps közepette. Most Joe-n volt a sor, hogy a rivaldafénybe kerüljön. Amikor a „Watusi Drums”-ot játszotta, a közönség egy kivételes dobost fedezett fel, aki virtuóz hegedűsként kezdte pályafutását: tizenöt évvel korábban Mendelssohn versenyét játszotta a Bostoni Szimfonikus Zenekarral. Miután meghallotta Jascha Heifetzet, úgy döntött, soha nem érheti el a maestro magasságait, és áttért a dobokra. A zenekar ezután Eugene rövid szerzeményét, a „The Wright Groove”-ot játszotta. A koncert a „The Duke”-kal, egy Ellington előtti tisztelgéssel, majd a „Take the A-Train” nagyszerű előadásával zárult, egy 1940-es évekbeli klasszikussal és Ellington zenekarának védjegyévé vált darabjával, amelyet itt az energia és az innovatív ritmusok forgatagában adtak elő.
Sajnos az eredeti szalag azelőtt véget ér, hogy a darab végét rögzíteni tudták volna. Mindazonáltal úgy döntöttünk, hogy megtartjuk a fennmaradt részt, hogy tanúbizonyságot tegyünk arról a korszakalkotó kreativitásról, amely akkoriban e kivételes kvartett időtlen művészetének felszíne alatt fortyogott.
A koncert diadalmas európai karriert indított el. Hangosan és egyértelműen hirdette azt a kommunikatív lelkesedést, amely e négy kivételes zenész maradandó védjegye volt.
Dave Brubeck, zongora Paul Desmond, szaxofon Eugene Wright, bőgő Joe Morello, dob
Felvéve a hollandiai Amszterdamban, a Concertgebouwban, 1958. II. 26-án MONO ℗ 1958 VARA
Remasterelve ℗ & © 2022 THE LOST RECORDINGS az eredeti analóg szalagokról
- kiadás
1. lemez:
Two Part Contention
Someday My Prince Will Come
These Foolish Things
One Moment Worth Years
For All We Know
Watusi Drums
The Wright Groove
The "Duke"
Take the "A" Train (incomplete)
