Hírek, Tesztek

A Dynavox gazdag, főként különféle hifis kiegészítőkből álló választékában különösen kedvező áru tápszűrős elosztó is található, ráadásul az elegánsabb és mindenképpen komolyabb hatású készülék formátumú kivitelben.

A számos szennyezésnek és zavarnak kitett hálózati táp szűréséről már rendkívül sokat értekeztünk, úgyhogy, a szűrés fontosságáról és jelentőségéről azt hiszem, már nem kell beszélnünk. A Dynavox X7000 egy újabb érdekes színfolt lehet a tápszűrős elosztók világában, amely ráadásként az összes eddig általunk tesztelt típusnál kedvezőbb áron vásárolható meg, így még több zenebarát számára elérhető.

HiDiamond HDX3A müncheni High-End Show alkalmával mutatta be a HiDiamond cég forradalmian új HDX3 hálózati áram szűrő és energia elosztó készülékét. Eddig a hír, a következőkben a bemutatás és a teszt következik. Nem győzzünk foglalkozni a témával, mert még mindig sokak előtt bizonygatni kell, hogy az audio-készülékeknek tiszta áramra van szükségük.

A német High-End audio „kovácsa” a Lindemann Audiotechnik GmbH jó ideje egy nagyon fontos audio szegmensre összpontosít. A modern digitális lejátszási és on-line stream technikák minél szélesebb vásárlói rétegekhez történő eljuttatásra törekszik. Az évek óta digitális irányba történő fejlesztések továbbgondolásáról született a Limetree sorozat legújabb tagja a Network mini-készülék. Első meglátásunk szerint ennyi minden, amit a készülék ígér és tud, el sem fér egy ilyen kicsi műszerdobozban. De mégis! Sőt, jelenleg nincs is még egy ehhez fogható, tudású és ennyi szolgáltatást nyújtó készülék a piacon.

Amennyire bőven van információ a Lindemann cég hálózati lejátszó, DAC- és erősítő termékeiről, annyira szűkszavú a termékbemutató az új Limetree elektronikákkal kapcsolatban. Pedig ez az új fejlesztés a vállalat elnökének, Norbert Lindemann fejlesztő mérnöknek, szíve csücske.

Még kevés információ áll rendelkezésre az AudioSolutions cégről, mivel nem régen, évtizedünk elején alakult. A vállalatot Gediminas Gaidelis alapította 2011 őszén.

A litván gyártó modelljeivel való közelebbi ismerkedést a Figaro sorozat „B” jelű állványos hangsugárzóval kezdtük el, amely lényegében a gyártó összes egyedi jellegzeteségéből hatásos ízelítőt nyújtott, hűen megmutatva, mit is gondol Gediminas Gaidelis és csapata a minőségi hangzásról.

Quadral ebben a gyártmányában egy jelentős és különleges technikai koncepciót valósít meg. A konstrukció fejlesztője Sascha Reckert egy speciális megoldás határait feszegeti. Az akusztika tudományán kívül az új Quadral Platinum+ Seven hangsugárzóban választ kapunk még néhány kérdésre. 

A Tube Amp Company-t – népszerűvé vált három betűjén a T.A.C. márkát – az 1990-es években a Sintron Vertriebs GmbH. részeként elektroncsöves erősítők tervezésére és gyártására alapították.

A dán Copland cég 1984-es alapítása óta kiváló minőségű csöves erősítőivel és CD játszóival vált ismertté.

Az elegánsan szögletes Classic 5 teljesen új hangszórókészlete tökéletesen jelzi, hogy a német specialistánál a típusváltás nem a marketingesek által vezérelt, mindössze különböző formai és kiviteli elemek módosításában kimerülő folyamat, hanem valódi értékteremtés és megújhodás.

Magam is meglepődtem, de éppen két éve már annak, hogy nálam járt az utolsó Thorens lemezjátszó. Persze az utolsót nem „úgy” kell érteni.

A gyártó 1022GX típusjelű hangszedőjét az igényes zenehallgató számára ajánlja. A Goldring 1000 modellek sorozata a mai, modern, fejlett, mozgó-mágneses hangszedő-technológiát képviselik. 

A német Lindemann Audio manufaktúrát több mint 20 évvel ezelőtt alapították családi vállalkozásként. Ez a forma a mai napig megvan, garantálva, hogy csak kiváló minőségű termékek hagyhatják el a kis gyár kapuit.

2019.08.26 13:35

Copland cég vezetője egyben a termékek tervezője is. Ole Møller több, mint 30 éve szerény szakmai alázattal dolgozik az audio iparban. A maga tervező-mérnöki módján az iparágat már több területen szolgálta. 

Néhány évnyi szünet után a Stream Audio jóvoltából újból megjelennek a dán Copland high-end készülékei a hazai piacon, újabb alternatívákat kínálva a kifinomult csöves elektronikák és a letisztult skandináv audio világ rajongói számára.

Az aprócska méretéhez képest meglehetősen súlyos, a drágább Audio Physictípusokhoz hasonlóan szintén szendvicsszerkezetű kabinettel rendelkező Classic Compact egy vérbeli szuper mini modell.

Az elsősorban hangsugárzó gyártóként ismert és jegyzett Quadral a felső kategóriás Aurum modellcsaládja mellé évek óta kínál azonos márkanéven nívós elektronikákat is, amelyeknél éppen most volt típusváltás, másik újdonságként pedig az A8 integrált erősítőt immár nálunk is meg lehet vásárolni, így mi is megismerkedhettünk vele. 

Goldring cég történetének elmúlt 100 éve tele van „bogarakkal és gyöngyszemekkel”, sok tekintetben kiváló hangszedőkkel. A Goldring egy olyan cég, amely tevékenyen hozzájárul a zene nagyszerű élményének otthoni megvalósításában.

A digitális elektronikai tervezés kontra zeneiség ellentétpár feloldására a Lindemann Audio egy teljesen új megközelítést talált. Céljuk, hogy a hangminőség egyben életminőséget is jelentsen és feledtesse az alkalmazott technológiát. 

Quadral Aurum sorozat kilencedik változatában a nagyobbik állványos sugárzó után egy jókora árugrással (nagyjából dupla áron) léphetünk be az álló modellek világába, amely az elődjénél karcsúbb, elegánsabb és így még inkább lakás és háziasszony barát Rodan típussal kezdődik.

Hívjanak nyugodtam Pavlov kutyájának, de napjainkban, amikor végre egy nem Kínában készült elfogadható árú elektroncsöves erősítő kerül a kezeim közé, hát összefut a nyál a számban.

A német cég olasz nevű (Előre) hangsugárzója valóságos legendának számít még a többi kitűnő dobozuk között is, ezért a gyártó fennállásának 30. évfordulójára felfrissülve és teljesen megújulva tért vissza a porondra, hogy az új generáció tagjaival vállvetve folytassa hódító útját. 

Vincent Audio 20 éve hozza a formát. Az eredeti elképzeléshez híven, hangzásminőséget adni nem csillagászati árért, kihívásokkal teli feladat. Ehhez már a kezdetekkor tervezői zsenialitás és kiforrott technológia kellett. 

Az Audio Physic hangfalai duplán döbbentettek meg minket az új Classic 10, és Classic 20 álló hangfalaival. A két modell közös tulajdonsága, hogy üveg panellel is rendelhető, emellett az, hogy mindkettő hangminősége túlmutat, ár kategóriáján.

A német gyártó terjedelmes választékában afféle külön márkanévként létező felsőkategóriás Aurum sorozat immáron a kilencedik változatában kínálja magát az igényes vásárlóknak. A család kettő állványos hangsugárzója közül ezúttal a legkisebb Galan 9 került hozzánk, ami, mint azt rövidesen látni fogjuk, csupán vizuálisan kisméretű, minden másban a nála jóval nagyobb típusokkal vetekszik.

20. Anniversary Edition hirdeti büszkén a homlokfalon lévő felirat. Valóban elszállt az idő, ami a Vincent márkával való megismerkedéstől a népszerűvé váláson át, néhány rendkívül sikeres modell megismerésével telt el. 

A zene mosolyt varázsol az arcunkra, felkelti a figyelmünket, sőt, vélemény nyilvánítására sarkall, de csak abban az esetben, ha az előadó művész jól játszik a hangszerén, és minden részlet a helyén van. Ezt a hatást csak úgy lehet elérni, ha a legapróbb részletek is hallhatók, és a teljes rendszer egy zenekarként muzsikál.

Második Hifi és Házimozi találkozó néven újra nyílt napot szervez november közepén a többek között a AccuphaseThorensQuadralThiel és Audia Flight márkákat forgalmazó Stream Audio, amelyen a kedvezményes vásárlás és a hifi illetve házimozi bemutatók mellett kötetlen beszélgetésre is lehetőség nyílik.

Azoknak, akik készülékeik kellően jó minőségű táppal való ellátását valóban komolyan gondolják, a HiDiamond a hálózati kábelek mellett a HDX2 high-end tápkondicionálót/hálózati elosztót ajánlja, ami auditív hasznossága mellett túláram védelemmel is rendelkezik és olyan ízléses és elegáns kinézetű, hogy biztosan nem a rendszerek szürke eminenciása lesz belőle.

A japán tradicionális High-end úttörője az Accuphase márka két újdonságnak számító készüléket mutattak be. A DP-950-es típusszámú SA-CD transzport egy egészen masszív CD mechanika alapjaira építkezik. 

A horvát nemzetiségű Sonitus Acoustics egy közel 10 éves akusztikai kiegészítőket gyártó vállalkozás, melynek kínálata jól átgondolt termékeket tartalmaz.   

Az idei év elején, nem sokkal megjelenése után egyszer már belekóstolhattunk a Quadral friss Argentum sorozatába, akkor a középső padlón álló modell volt a vendégünk. Termetét, hangjának testességét panasz nem érhette, ám ez korántsem lehet ok, hogy visszautasítsuk a még hozzá képest is óriásnak tűnő csúcsmodell hangpróbáját.

Egyik márka sem írt ekkora vinyl-történelmet és nem befolyásolja úgy a jelent, mint a Dual.

A jókora választékkal rendelkező olasz HiDiamond kábelei közül a kétféle kategóriájú összekötő illetve hangsugárzó kábelek után most a nem kevésbé fontos hálózati kábeleik világába teszünk egy kis kirándulást, amelyekből az audio vezetékekhez hasonlóan szintén többféle minőségi szint áll rendelkezésre.

A bécsi székhelyű Vincent Audio portfóliójában több mint 25 erősítő mellett CD lejátszókDAC-ok, tunerek, végerősítők, kábelek és hálózati szűrők is találhatók. Most az általuk készített legfrissebb hibrid erősítőt, az SV-500-as modellt vettük górcső alá. 

20 éves lett a Vincent Audio, mely e jeles alkalom méltó megünneplésére és emlékezetessé tételére SP-20 néven egy jubileumi kiadású, minden szempontból impozáns tulajdonságokkal bíró limitált szériás végerősítőt készített.

Mindig öröm látni egy új tervezésű vinyl lemezjátszót. Íme a Thorens újdonsága, amely a vinyl szerelmeseinek jókedvét hivatott fokozni igencsak elfogadható árával. 

Vajon melyik márka lehetne legjellemzőbb reprezentánsa a lemezjátszás új reneszánszának? Melyik márkának szavaznánk újra és újra bizalmat, mint a többszörös újrakezdőnek? Talán kézenfekvő, hogy a mára már legendává vált DUAL márkának adjuk bizalmunkat. 

JVC 2016 szeptemberében, a berlini IFA kiállításon mutatja be új natív 4K HDR felbontású D-ILA rendszerű lézer vetítőjét. 

Gyakran szembesülünk azzal a dilemmával az ügyfelek irányából, hogy milyen kivitelű és típusú mélysugárzót vásároljon az adott igényeihez mérten. 

 hifi / házimozi termékek egyik alap eszköze az erősítő. Mindegy, hogy az egy kis jelszintű (phonoelőerősítő, stb.) vagy esetleg egy közepes, nagy jelszínű típus (integrált, fejhallgató, végerősítő), a lényeg a bemenő jelszint bizonyos mértékű erősítése lehetőség szerint jelalak, fázismenet és sok egyéb villamos paraméter torzulása nélkül. 

10 végzetes baklövés Hifi / Házimozi vásárlás során!

Házimozi / Hifi vásárlás előtt állsz? Érdemes az alábbiakat szem előtt tartani, mielőtt a vásárlás több pénzedbe kerül, mint amire szükség lenne!

A háromtagú Onset line sorozatot gazdagító karcsú SV-400 a Vincent integrált erősítő választék külsejében is egyedi legkisebb tagja, izmos MOS-FET végfokkal, nívós alkatelemekkel, alacsony zajú elektronikus hangerőszabályzással, USB bemenettel és a leírások szerint a gyártó többi típusához hasonlóan dinamikus és energikus hangzással.

A már 1977 óta működő, nálunk viszont egyelőre méltatlanul kevéssé ismert svéd Dynavoice izgalmas választékából a közel 30 kilós Thunder T-12 aktív szub-woofer után következzen a nála jóval kisebb, ám ugyanúgy zárt kivitelű Challenger SUB 10 EX, ami a nagy Vihar után kisebb terekbe kínál, mondjuk minimum egy égzengést.

Naponta számtalan érdeklődő fordul hozzánk hangsugárzó vásárlással kapcsolatos kérdéseivel, érdeklődésével. Gyakran merül fel az az igény, hogy telefonon keresztül ajánljunk bizonyos preferenciák alapján konkrét hangsugárzókat, azonban szinte minden alkalommal ki kell ábrándítanunk a kérdéseivel felénk forduló ügyfeleinket. 

Ez a kocka formájú doboz egy kész energiabomba, bár ezt messziről talán nem mindenki látja rajta. Ugyanis megpróbálták olyan megjelenésűvé varázsolni, amely a legtöbb nappaliban jól mutat, beilleszkedik a környezetébe.

Cikkünk első részében érintőlegesen átfutottuk a hangsugárzó vásárlás buktatóit. Most folytatjuk a dolgot és további gyakorlati tanácsokkal próbáljuk a leendő vásárlót segíteni.

Az 1000 Euróról „békebeli” árfolyamon forintra konvertált áru SV-500 fejlesztési koncepciója egyértelműen a sikeres SV-227-esén alapult, külsőleg és belsőleg egyaránt a drágább típust idéző, ugyancsak hibrid felépítésű „kicsi” erősítőt.

A korábban megismert quadral hangfalak precíz és legtöbbször igencsak mutatós kivitele mindannyiunk tetszését elnyerte, ugyanez a vélemény fogalmazódott meg bennünk a QUBE 12 láttán. 

A vadonatúj Rhodium sorozat a Quadral választékában az Argentum és az Ascent LE családok között helyezkedik el és az elegáns dobozok a komolyabb Ascent LE modellek hangszórókészletéből építkeznek.

Az utóbbi időben, a vásárlásoknál több esetben a legmeghatározóbb kritérium az ár volt. Se szeri, se száma az akciós ajánlatoknak, még a megjelent újdonságok is fellelhetők, egy kis idő múlva, olcsóbban.

Az akusztika hatásaival foglalkozó elmélkedőnk első részéből megtudhattad, hogyan ronthatja el a szoba, illetve annak berendezése a hifi vagy házimozi által nyújtott hangélményt. A második részből megismerheted, hogyan tehetsz ez ellen, vagyis  miként javíthatod kisebb-nagyobb munkával és költségráfordítással rendszered hangzását.

Az egyik ilyen cég a német illetőségű Vincent Audio is, ahol 20 éve az audiofil készülékek fejlesztése, az elektroncsövek és félvezetők kombinálása a napi szintű feladat.  

Két vagy három évvel ezelőtt jelentek meg az első hírek, hogy drasztikusan emelkedtek a hanglemez eladások világszerte. A trend az óta is töretlen, és bár a vinyl aranykorának számító hetvenes évek eladásai még messze vannak (és valószínűleg be sem hozhatók), egyre több zene érhető el fekete korongon, új és újranyomott kiadásban. 

Mikor hifit vagy házimozit szeretnél vásárolni a helyiség akusztikája olyan fontos, hogy egyes esetekben jobban befolyásolja a hangzást, mint az egész rendszer. Szerencsére te is tudsz ezen javítani - akár olcsó vagy ingyenes eszközökkel. Hogyan? Megtudod a cikkünkből.

Nagy múltú hangdobozgyártó a Thiel Audio, a világ legnevesebbjeinek egyike, termékeiket évtizedek óta jutalmazzák különféle "év terméke" és egyéb díjakkal, első helyen szerepelnek a hifisták kívánságlistáin. 

quadral nagyon helyesen úgy döntött, hogy nem változtatja meg a már bejáratott, sikeres széria nevét, de a frissített termékeknek új, egyjegyű típusszámot osztott ki. 

A kicsomagolt kis Quadralok nagyon igényes, magas fényű fehér lakkozást kaptak a gyárban, a hátsó felén szép kis táblácska hirdeti a műszaki adatokat: frekvencia átvitele 48 – 55.000 Hz, a keresztváltó 3400 Hz-en vág.  

Vajon melyik hifista szívét ne dobogtatnák meg a klasszikus formájú, pezsgőarany előlapos és jókora Deprez műszerekkel rendelkező Accuphase készülékek, amelyek vérbeli japán elektronikaként abszolút precíz és az arra fogékony szemeknek külön gyönyörűséget jelentő, végletekig kifinomult belvilággal rendelkeznek?

Ez volt az első alkalom, hogy nyugodt körülmények között ismerkedhettem meg egy Vincent elektronikával, amely ráadásul a gyártó egyik komolyabb darabja. 

Az analóg lemezjátszók sokadik reneszánszának természetszerű velejárója a hallgatnivalók örvendetes szaporodása is, amelyből érthető módon a nívós kiadók is kiveszik a részüket.

A föld forog, a nap keleten kel és nyugaton nyugszik, az Accuphase készülékek pedig pezsgőarany színűek és külsőleg lényegében ugyanolyanok, mint évtizedekkel ezelőtt voltak.

Bár az Accuphase márkanév több évtizedes múltra tekinthet vissza, számomra relatív új. A DP400, a DP410, és a DC37 után ez még csak a negyedik Accuphase készülék, azok közül is az első erősítő, amely a lehallgató szobámban megfordult. 

Hogy megértsük miben más az E-600, tudnunk kell, hogy mit rejtegetett a két elődmodell a fedele alatt. Mikor az E-560 fedlapját leszereltem, szembeötlő volt az ésszerű elrendezés. 

A bombabiztos építésűnek tűnő, magas és nehéz SV-700-as vaskos alumínium előlapjának közepén lévő kör alakú ablakon át beleshetünk az erősítő belsejébe és kiszűrődik az előfokban lévő 12AX7-es és 12AU7-es elektroncsövek hangulatos aranysárgás fénye, látványos designelemmel kiegészítve ezzel a minden ízében igényes készüléket. 

quadral PLATINUM M sorozata egy modellfrissítési folyamat közepén tart, az eddigi kerek 10-esre végződő típusszámozás mellett, az elmúlt év során megjelentek az 5-ös végű modellek. Tesztalanyunk, az M35 az M30-ast váltotta le. 

Pár éve a hazai kínálatban is megtalálhatóak Audiakészülékek a Stream Audio jóvoltából, természetesen hozzánk is tőlük érkezett a Three Serősítő és kíséretében egy CD One M CD-játszó, amit kitörő örömmel fogadtunk, mert a PC alapú zenehallgatással szemben, még mindig előnyben részesítjük a gyári ezüstkorongokat.

Megérkeztek a JVC DLA-X9000, DLA-X7000 és DLA-X5000 típusjelű új házi-mozi projektorai, melyek elődjeikhez képest többek között nagyobb fényerővel, 4500 óra élettartamú lámpákkal és tiszta 2160p képeket produkáló 4K e-shift technológiával kényeztetik az otthoni mozi élményre vágyókat.

THIEL 3rd Avenue Collection családjának TT1 nevű tagja egy szépséges állódoboz, nagyobb testvére a bevezetőben említett és általunk nemrég hosszasan méltatott állványos hangsugárzónak, a TM3-nak. 

Hat éve járt nálunk a gyártó akkoriban legnépszerűbbnek számító CHT sorozatának 10”-os mélysugárzóval készülő középső típusa, abból az alkalomból, hogy a sorozat is megkapta az előtte csak a drágább darabok kiváltságának számító EQ funkciót. A CHT modellek aktuális utód sorozatát most EQ-Maxnak hívják, s közülük a méretes EQ-Max 12 a család legnagyobb szub-woofere.

A nemrégiben teljesen megújult Argentum sorozatban három álló hangsugárzó található, közülük az Argentum 570 a középső modell, ami a gyártótól megszokott basszus/teljesítmény kvalitásokat, a méretét és a kettő 180 mm-es woofert tekintve bizonyára nagyobb terekben installált hifi illetve házi-mozi rendszerekben is kényelmesen megállja a helyét.

A szokásos bombabiztos kinézetű, stabil és rezonanciamentes kialakítású, fekete vagy ezüstszínben készülő alumínium előlapos készülékházban teljesen szimmetrikus felépítésű kifinomult erősítő áramkörök találhatók, a drágább SA-93Plus modellhez hasonlóan saját fejlesztésű FET-es bemeneti fokozattal és a hibrid modellekből ismerős izmos MOS FET végfokokkal.

Noha az EQ beállítási lehetőség immár a gyártó olcsóbb modelljeibe is beköltözött, az SPL típusoknak azért még van jó pár minőségi ütőkártya a tarsolyukban, emellett kompakt méretük nagyon ízlésessé és könnyen elhelyezhetővé teszi őket, zárt mivoltuknak köszönhetően pedig még pontosabban hozzá lehet őket illeszteni a fő hangsugárzók hangjához.

Bár méretében viszonylag kicsi, a Rhodium 400 mégis meglepett, hogy mekkora a hangja. Egy lágyabb hangú Creek 100A integrált erősítővel összekötve probléma nélkül feltöltötte hanggal a relatív nagyméretű hallgató szobát. 

Az Accuphase vállalat utóbbi néhány évben végzett fejlődését elnézve rájöttem, hogy bizony csúnyán alábecsültem hosszú éveken át. Az audio berendezések fejlesztéséhez való hozzáállásuk olyan, amely tökéletes ellentétben van a korábbi elképzeléseimtől. 

A klasszikus és modern enteriőrökbe egyaránt ízlésesen beilleszthető hangsugárzó mindenféle virtuóz megoldást nélkülözve hasáb alakú kabinettel rendelkezik és 2-utas rear bassz-reflex kivitelben készül. 

A Quadral új Chromium Style 8 álló hangfalában a német mérnöki zsenialitást, és az elbűvölő hangzást házasították, mindössze 1750 Fontért. (Itthon 640 000.-Ft/pár) Jon Myles szerint igazi alkalmi vétel a HiFi piacon. 

A gyártó felsőkategóriás Aurum szériájának állódobozai sorában a Wotan a legkisebb és egyben leginkább kisszoba barát modell, típusszámában a „VIII”-as pedig az Altan monitorhoz hasonlóan a Quadral legjobb magas sugárzójának számító, levegős és tiszta megszólalást biztosító ribbonok nyolcadik generációjára utal.

Az amerikai székhelyű, mára már legendássá vált mélysugárzó specialista Velodyne, 30 éve fanatikusan csak a mélyhangok legjobb reprodukálásának lehetőségét kutatja. Mondjuk ezt annak ellenére, hogy az utóbbi időben fejhallgatókat és szub-erősítőket is kínálnak. 

A TD 903, TD 905 és TD 907 jelű típusokból álló új széria a legendás TD 150-es és 160-as modelleket idézi fel, természetesen korszerű formában.

Az Audia Flight FL Three megbízását három egyszerű indok miatt fogadtam el. Szeretem az integrált erősítőket, a márkanév ismeretlen volt számomra, és végül mert olasz. Kicsit megmagyarázom, különösen az utolsó pontot. 

Belépett életünkbe a magyar piacon cseppet sem ismeretlen AUDIA Flight itáliai márka képviselője a „One” típusmegjelölésű integrált erősítő. Ez a „One” – az egyes, a számmisztikai rangsorban betöltött szerepétől függetlenül – a legnagyobb produktumot jelöli. 

Mi a közös a díva Cecilia Bartoli és az Audia Flight FL3-as integrált erősítőben? Mindketten fantasztikus zenei hangú, büszke olasz jelenségek, melyekre még ránézni is szemet gyönyörködtető! 

Ez a hifi-komponens szép. Gondosan megválogatott anyagokból, prémium szintű megmunkálással a Vincent SV-232 még a leginkább megrögzött sznobok lelkében is pozitív érzelmeket rajzol. A gyár mérnökei annak ellenére, hogy hatalmas árazási nyomás alatt áll saját technológiájuk, tudnak igazán kedvünkre valót alkotni. 

Néhány napja, az európaiaknál jóval kedvezőbb, bevezető áron kaphatóak a holland STS Digital CD-k és LP-k, utóbbiak 180 grammos változatban. Nem filléres termékekről van szó, a CD-k 5990 forintért, a köznyelvben bakelitként emlegetett lemezek 11990 Ft-ért vásárolhatóak meg.

Egész szépen kibővült a kezdetben csak egy készülékből álló Lumin paletta. Jelenleg négy lejátszó közül válogathatunk: a csúcs S1-et követi a már nálunk járt A1, az alatt a T1, a sort pedig a D1 zárja. 

A Baden bázisú Sintron GmbH a Vincent márkanév tulajdonosa híres analóg specialistákat alkalmazva tervezteti az áramköreit. Válogatott alkatrészek, és hatalmas erőtartalékok jellemzik a berendezéseit.

A svéd gyártó bőséges választékából, amiből eddig még csak aktív mélysugárzókkal találkoztunk, természetesen komplett házi-mozi csomagok is összeállíthatók, közülük a nevében foglaltakhoz hűen igazán dinamikus megszólalású Dynamite 5.0-és szett most ráadásként akciós áron kapható.

Az SV-238 egy túlméretezett félvezetős erősítő amelynek gyönyörű a formatervezése. Látszik rajta, hogy az audiofil igényeket messze meghaladó klasszikus. A feleség által még elfogadható faktoron belül van mind a mérete, és a súlya. 

A kivétel minket is megerősít, mondom ezt azért, mert még nem teszteltünk ezeken az oldalakon házimozi erősítőt. Nem mintha idegen lenne az A/V receiver-ek csoportja, hiszen több mint tizenöt éves a Sztereó Magazin szerkesztőségénél eltöltött pályafutásom alatt jó néhányhoz volt szerencsém.

2019.08.26 12:27

A fehér és fekete színekben kapható IPSO modellek installálása a falon vagy a mellékelt tartójuk segítségével asztalon illetve polcon is lehetséges. A két-utas modellekben a 25 mm-es dóm tweeterek mellett dinamikus hangzást biztosító Level Strong nevű hosszúlöketű mély/középsugárzók találhatók, típustól függően 135, 155 és 180 mm-es méretben.

Az új sorozat megtartotta a már megszokott CA-s megjelenést, de minden részletében egy kicsit finomabb, igényesebb, drágább érzetet kelt. A logó egyszerűbb és egyben szebb lett, a festett ’Cambridge Audio’ helyett már csak egyszerűen ’Cambridge’, de – diszkréten – csillogó króm felülettel. 

Az Audia Flight Three S erősítőt elnézve, ez egy igazi mesterdarabja az olasz manufaktúrának. A vastag front panel, a hangerő szabályzó, és a távvezérlő is tömör alumínium. A tesztre érkezett példány ezüst színű front paneles verzió, de rendelhető feketében is. 

2019.08.26 12:25

Az új modellek között integrált sztereó erősítők és végfokok is találhatóak. Utóbbiak közül talán a legkülönlegesebb az SP-T700 típusú csöves monó végerősítő, mely viszonylag kompakt méretével és a benne található, három elektroncsővel (1 db 6S3P-EV; 1 db 6SCH9P; 1 db 6Z4) az igazi, klasszikus high end hifi rendszerépítők ékszere lehet – ne feledjük, hogy a tizenhat kilós ládikából, kettő szükséges a sztereó hanghoz!

Egy kifinomult hifi rendszer építése során nem csak a készülékek kinézetéről és az elköltött összegről kell döntést hoznunk, hanem a komponensek számáról is. Bár egy kétcsatornás hangrendszer összeállítása nem nehéz feladat, ennek ellenére lehet, hogy sokaknak fejtörést okoz majd, mikor ezzel szembesülnek: integráltat vagy különállót vegyek inkább? 

Az SV-500 névre hallgató új modell nemcsak kinézetében, hanem áramköri felépítésében is a nagyobb testvért idézi, a felhasznált elektroncsövek azonban nem ugyanazok benne.

Az Audia Flight márkanévvel való első találkozásom Califonia-ban Pacifica városban a Blue Moon Audio boltjában történt. Len Kinsey megmutatta nekem az 5195 Dolláros FL Two integrált erősítőt. 

Kicsomagoláskor, a készülékkel való találkozás első pillanataiban rögtön érezhető, hogy szó szerint egy nehézsúlyú versenyzőről van szó. Ha nem számítana szentségtörésnek egy több mint egymillió Ft-os készülékre ilyet mondani, mintha nem is egy kifinomult univerzális lejátszót, hanem egy masszív páncélkazettát vennénk ki a dobozból.

Az Audia Flight N4 néhány műszaki adata. Teljesen szimmetrikus felépítés, és áramkör design, szigorú előírások szerint válogatott alkatrészek, 48 teljesítmény elem, a tápegység extra alacsony impedanciás kondenzátorokat alkalmaz 320.000 uF összértékkel, csak a fő tápegység részben.

Az akciós szett gerincét a felső-középkategóriás SIGNO AVANTGARDE sorozatba tartozó két 70-es álló hangfal, és egy 10 BASE centersugárzó alkotja, ezek egészülnek ki kétPHASE 15 háttérsugárzóval. Az összeállítás már első pillantásra elegáns látványt nyújt, a hófehér, karcsú frontoknak köszönhetően.

Ha Klipsch, akkor tölcséres konstrukció és magas hatásfok, vágja rá egyből minden hifi ésházimozi rajongó, akkor is, ha néhány napja merült is el e két hobbi rejtelmeiben.

A stabil és rezonanciamentes kialakítású, fekete vagy ezüstszínben készülő kasztniban AB osztályban működő hibrid erősítő áramkörök találhatók, 3 db elektroncsővel kivitelezett csöves előfokkal és izmos MOSFET végfokokkal.

Dynavoice termékekre jellemző, hogy adott árkategórián belül igyekeznek a lehető legtöbbet nyújtani. Ezt láthattuk az eddig tesztelt készleteken is, és ezt látjuk most, hatványozott formában, a Challenger sorozatban. A frontként használt Challenger M-65már a mérete és hangszórókészlete miatt is érdekes. 

A haditengerészetből származó megnevezés (zászlóshajó) alkalmazásához, kivételesen némi magyarázatot kell fűznünk. Több másik gyártóhoz hasonlóan, a Denon kínálatában is szinte folyamatosan található valódi, rádiótunereket és más sallangokat nem tartalmazó erősítő, sőt, processzor és végerősítő páros is, amelyek jelenleg éppen kifutóban vannak, várjuk az utódokat.

Thorens cég alkalmazva a legújabb hifi-technológiákat igyekszik a legtöbbet kihozni a lemezeken rögzített értékes zenei felvételekből. A lemezjátszózás elengedhetetlen eszköze a phono-előerősítő és most egy „nagyon finom” Thorens készülék került a kezünkbe. Mivel a legtöbb mai erősítő nem rendelkezik lemezjátszó fogadására alkalmas bemenettel (nem tartalmaz előerősítő fokozatot) egy dedikált készüléket kell a hangláncba iktatni.

2019.08.26 12:04

Néhány évvel ezelőtt a Vincent Audio készülékeit szép sikerrel forgalmazták hazánkban, aztán az ízléses és sok illetve jó anyag/ár arányú termékek bizonyára sokak bánatára, egyszer csak eltűntek az itthoni kínálatból. 

Az AURUM család, régebben a quadral felső kategóriáját képviselte, azonban pár éve elkülönítve, önálló márkaként kezelik azokat. Az AURUM Phonologue széria második tagja az ALTAN, mint állványos hangfal. A kétutas, hátsó reflexes doboz, ahogy a bevezetőben is írtuk, ribbon magas sugárzóval rendelkezik, a reflexnyílást 52 Hz-re hangolták.

A német gyártó legújabb, tavasszal érkező Rhodium sorozata a termékpalettán az Argentum és az Ascent LE családok között foglal majd helyet, s mivel dobozok a komolyabb Ascent LE modellek hangszórókészletéből építkeznek, valószínűleg kategóriájuk szintjét meghaladó audiofil jellegű hangzásra számíthatunk tőlük.

Előfordul, hogy egy márkajelzés alapján próbálják meg egy termék piaci árait megsaccolni. Nos, Salvatore Filippelli (HiDimond tulajdonos), és Giuliano Pompili (gyártás műszaki felelős) cége a klasszikus kivétel, amely erősíti ezt a szabályt.

A szekrény nagyságú hangfal már nem divat, manapság többnyire a kompakt és formás doboz a menő. A Boston Acoustics A 26 is megkísérelt egyfajta bútorszerű megjelenéssel fellépni, ami részben sikerült neki. 

A készülékház a Cambridge Audio Azur házimozi erősítők küllemét örökölte, viszont egyeseknek hátrányt jelenthet, hogy csak fekete színben kapható, bár a szálcsiszolt alumínium előlap így is diszkréten elegáns érzést kelt.

A full HD-hoz képest négyszer nagyobb képfelbontást, és az audiofilia tartalékainak legvégső kihasználását ígéri, a karácsonyi szezonra megjelent svéd szenzáció, a Primare BD32MkII. 

A gazdasági válság hatása alatt nyögő High-End piacon igazi megváltás a HiDiamond, amely komplett csomagot ajánl ésszerű költségek mellett. Az átgondoltan kidolgozott palettára jellemző, hogy tényleg a hangról szól, a szó legjobb értelmében. 

Az olaszok mindig is úgy gondolták, hogy a termékeiket esztétikusan, technológiailag pedig magas szinten kell megtervezni. Mióta az ESB és az RCF beszűntették a hangszóró gyártást, nem akadt olyan márkanév, amely ilyen szinten űzte a design, az innováció, és a beruházás sikeres ötvözését. 

Az Audia Flight Three integrált erősítőre eddig sem volt jellemző a takarékosság, hiszen a masszív vastag alumínium előlap és az erős, rezonanciamentes fém ház alatt két túlméretezett tápegység foglalt helyet, mely a szeparált elő-végerősítőt és egyéb kiegészítő áramköröket látta el az éltető energiával.

Újra és újra terítékre kerül egy kábel, éppen mikor-milyen aktualitása van a „hasznos jel” veszteség mentes szállításának. Az új HiDiamond PHONO 0 jelű kábele az előző tesztidőszakban a Thorens lemezjátszó kipróbálása kapcsán került szerkesztőségünkbe. 

Tavaly ősz óta újara van hivatalos, hazai Thorens márkaképviselet. A patinás svájci-német gyártó minden analóg barát szívét megdobogtatja, mégpedig azért, mert sokan közülük egészen biztosan birtokoltak, vagy birtokolnak most is Thorens lemezjátszót.

Kivitelezésében extravagáns, talán a kortárs képzőművészethez áll közel, mindenesetre a mai ipari formatervezés egyik jó példája az új Thorens TD 309 analóg lemezjátszó. 

A sebesség tranziensek kiválók úgy a beütések, mint a lecsengések tekintetében. Személyes bolondériám a belépők értékelése. Jelen esetben tökéletes, finom, és következetes, széles tonális részletekkel mutatja be a művész érzelmeit.

Ebben a tesztben a belépő kategóriás (65 Euro bruttó árú) digitális RCA kábellel foglalkozunk. A kábel 75 ohmos impedanciára van kialakítva, hogy alkalmas legyen a feladatra. 

A Diamond 9 belső részében négy réz-grafit elemi szál található, amelyeket a szabadalmaztatott 4VRC technológiával gyártanak.

HiDiamond kábelek már több tesztünkben szerepeltek, és magas minőségükkel, kedvező árukkal igazi best sellernek bizonyultak. Az olasz gyártó a katalógusában, és a web oldalán igazi tűzijátékot rendez a kábelekből. 

A 851N azoknak a zenerajongóknak jelent tökéletes választást, akik nem akarnak kompromisszumot kötni a hangminőség és a rugalmas felhasználás között. Minden népszerű formátumot képes lejátszani 24 bit 192 kHz-ig.

A Cambridge Audio CX szériás High-End készülékeit a digitális korunkban a szórakoztatásra tervezték. Egyesíti magában a tradicionális hifi kiválóságát, és a több mint 40 év digitális fejlesztéseit. Mit jelent ez?

A Marantz,  mint a fejlett audio technológiák világszerte vezető cége bejelentette az új NA6005 Network Audio Player-t, amely kiegészíti a már régebben  bemutatott  PM6005 és CD6005  erősítő / CD lejátszó párost. 

 

Régen nagy divatja volt a mikro méretű hifi komponenseknek, a japán cégek különösen termékenyek voltak e kategóriában. Ezúttal a Marantz nem kazettás decket, se nem végfokot kínál ilyen pöttöm méretben, hanem fejhallgató erősítőt.

A múltkori, remélhetőleg nem túl hosszúra sikeredett eszmefuttatás konklúziójaként a HiDiamond összekötő és hangszórókábeleket végül egy rendszernek tekintve hallgattam meg, s nem tettem másként a mostani alkalommal sem.

Nagyon sok kábel gyártó kínálja a termékeit napjainkban, és a felhasználó könnyedén elveszhet a rengeteg lehetőség között a keresgélés során. 

Idén lesz két évtizede, hogy a londoni bázisú Audio Partnership beszállt a Cambridge Audio márkanévbe. Az eltelt húsz év alatt a kezdetben belépő kategóriás erősítő kínálatát a két tulajdonos széles körű termék portfólióvá fejlesztette.

Annak ellenére, hogy a HiDiamond 4 szimpla bekötéssel került be a rendszerembe, kiváló bemutatót tartott. Kontrollált magas tartománya olyan volt, hogy szinte tapintható módon jelenítette meg a zene témáját. 

A leginkább a megfizethető árkategóriába tartozó készülékeivel hírnevet szerző Cambridge Audio nagyjából hat élve jelentette meg a felsőbb osztályba tartozó 840C/840A CD/integrált erősítő duót, mellyel mind a versenytársaknak, mind a vásárlóknak megmutatta, hogy bizony tud ő komolyabbat is, ha akar.

A Thorens a vinyil lemezekkel most ismerkedők részére új kínálattal állt elő. A TD 203 egy magas minőségű, de megfizethető megoldást ajánl az “out of the box” koncepcióban. Csomagold ki a lemezjátszót, csatlakoztasd és élvezd a vinyl lemezeket.

A Primare nem naponta dobálja piacra az új termékeit, ezért nagy izgalommal vártuk az új jövevények kipróbálásának lehetőségét. A CD21, és I21 voltak a Gyártó korábbi belépő kategóriája, bár ez relatív fogalom.

Kellemes emlékeket ébresztett a tesztelőkben a legújabb Primare SP33 surround előerősítő és a hozzávaló A30.7 végfok kicsomagolása. Egy biztos, hogy a „Svédacél” fekete egységei az eloxált szálcsiszolt előlapokkal igazi minőség érzetét keltik már az első érintésre.

A High Fidelity ezer arcú szenvedélyének hajszolása közben a végsőkig elmegyünk a legjobb CD/DVD/BluRay lejátszó, a zenefolyam lejátszó, vagy az erősítés (van aki elektroncsöveset, megint mások félvezetőst, vagy hibridet akarnak), majd a hangfalak kiválasztásában. 

A már régen várt, következő tesztünk szereplője egy nagy-hírű cég, az Audio-Technica két hangszedő reprezentánsa. Ha gondosan elolvassuk a gyártmány-katalógust, hamar rájövünk, hogy sok nagyon jó hangszedőt találunk az Audio-Technica választékában.

Tesztalanyunk az ARGENTUM 470 egy klasszikus, háromutas, három hangszórós basszreflex állódoboz. A mély és középsugárzók egyformák, kosaruk masszív öntvény, 180 mm átmérőjű membránjuk alumínium bevonatú polipropilén, porsapkájuk homorú, és ami nagyon fontos, mindkettő számára külön kamrát alakítottak ki a doboz belsejében. 

A kábelekről írni mindig rizikós. Biztos vagyok abban, hogy nem tudom majd minden kapcsolatos véleményemet, és érzésemet pontosan megfogalmazni, de meg fogom próbálni, hogy megérthessék. 

A beszédes nevű Rumble (dörgés, morajlás) mélysugárzó sorozat, mely a korábbi népszerű Blackbird családot váltotta fel, három modellből áll, melyek közül az R-12 a legnagyobb és legkomolyabb típus.

Ez a rövid csoportteszt a 2000 Euro árkategóriában kapható kábelek összehasonlításáról szól, és remélem, hogy sokat fog segíteni a választásban. A tesztben szereplő kábeltípusok: az amerikai Audience Au24 E, az olasz HiDiamond Diamond 8 és a dán Siltech LS-88 MK2 Classic. 

Thorens a hagyományos vynil (bakelit) lemezjátszók gyártónak egyik oszlopos tagja, sokan az örök klasszikusként, avagy etalonként tartják számon az egyébiránt svájci székhelyű, 140 éve létező céget.

Néhány órás bejáratás után elsőként a Telarc Label Overture 1812 szólalt meg. A HiDiamond 3 gyorsan meggyőzött minket arról, hogy a teljes spektrumon nagyon jó bemutatóra képes. A közép tartományon különösen jól teljesített. 

Thiel Audio-t 1977-ben alapította Jim és Tom Thiel, valamint Kathy GornikJim fizikusi tudására és Tom famegmunkálás terén szerzett tapasztalataira alapozva készültek el az első hangdobozok, amiket Kathy értékesített. 

Leteszteltük a Dynavoice Magic családjának jelenlegi legfrissebb, V3 szériás házimozi hangfal szettjét.Az említett csomag azok számára nyújthat megoldást, akik kis alapterületű helyiségbe szeretnének klasszikus megjelenésű, európai hangzású dobozokat, remek ár/érték aránnyal. 

A HiDiamond kábelek manufakturális jelleggel készülnek, vezetőik anyaga elsősorban réz, melyet a saját szabadalomnak számító 4VRC technológiának köszönhetően nem kétszer, (mint azt a legtöbb kábelgyártó teszi), hanem négyszer égetnek ki, emiatt sokkal tisztább és homogénebb alapanyagot tudnak előállítani. 

2014 Október 25-26.-án került megrendezésre a Marriot Hotel termeiben az idei Hifi és High-End kiállítás. Cégünk természetesen mint minden évben, idén is képviselte magát a Margit B teremben. 

Egy új olasz cég indult még 2000 novemberében értékesíteni hifi komponenseit és kábeleit világszerte. Ma már alapvető üzleti tevékenységét a kiváló minőségű hifi-kábelek és hálózati szűrő-elektronikák gyártása és forgalmazása teszi ki. 

Alig múlt fél éve, hogy szerepelt lapunk hasábjain az olasz high-end gyártó Audia legkomolyabb integrált erősítője, a Flight One II.

Egy különleges kábelgyártó céget üdvözölhetünk hazánkban, melynek neve HiDiamond. A felsőkategóriás kábelekre szakosodott manufaktúra, Olaszországban készíti csöppet sem hétköznapi termékeit. 

A mozi-ipar számára kidolgozott új Auro-3D hangformátum magassági hangsugárzókkal valódi 3D hangteret hoz létre, amelyhez a Lucasfilm Red Tails című II. világháborús repülős filmje nyújt majd először 11.1 csatornás hangot. 

A már klasszikusnak számító, 15. alkalommal megrendezésre kerülő AV-Trend és Hifishow 2014-ben is megnyitja majd kapuit és a már tavaly is népszerű Marriot Hotelben ad teret a Hi-Fi, High-End és Házimozi készülékek és az ehhez kapcsolódó kiegészítők számára.

Idén ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a Stream Audio, melynek kellemes családi házas környezetben található, mindenféle földi jóval teletömött bemutatótermében beszélgettünk Barna Miklóssal, a cég egyik tulajdonosával az indulásról, szakmai fejlődésről és úgy általában a hazai hifi kereskedelem elmúlt évtizedéről, ami minden szempontból teljesen más volt, mint az azt megelőző.

Dolby nemrégiben jelentette be új Atmos audió platformját, ami az eddiginél sokkal természetesebb és valóságosabb hangteret ígér a mozikban. A Dolby Atmos ezt elsősorban a meghajtható maximálisan lehetséges 64 hangsugárzóval éri el. 

Újra lehet kapni Magyarországon Thiel hangsugárzókat. Az amerikai céget 1977-ben alapították, tehát régi motoros a szakmában és a mai napig őrzi kvázi manufakturális jellegét. 

Az olasz Audia Classic szériájában található Flight Two integrált erősítőt (aminek természetesen szintén van CD játszó párja) úgymond körbelőttük már a korábbiakban, ugyanis bemutattuk a Classic sorozat csúcsát jelentő One modellt és a belépő Three készüléket.

A Quadral Platinum M szériás hangsugárzói egyedülállóan jelenítik meg készítésük technológiájának harmóniára törekvését. Az M25 nem csak arra alkalmas, hogy könyvespolc hangsugárzó legyen vagy háttérsugárzó surround környezetben. 

Cégünk idén, rendhagyó módon részt vesz a Budapesti Music Expo, Nemzetközi Audiovizuális kiállítás és vásár, régebben Hangfoglalás elnevezésű rendezvényen. A kiállításon több, cégünk által képviselt márka egyes termékei, újdonságai lesznek megtekeinthetőek, nem csak zenész, studiótechnikával foglalkozó érdeklődők számára, így mindenképpen érdemes majd eljönni, az egyébként ingyenesen látogatható 3 napos rendezvényre!  

Felesleges lenne bizonygatni, mennyivel hatásosabban szól még egy magas minőségű komponensekből összerakott házimozi rendszer is, ha az aktív mélysugárzó sem hiányzik belőle, véleményesebb viszont a létjogosultsága sztereó környezetben. 

A gyártó felsőkategóriás Aurum szériájának kettő monitor tagja közül - Megan VIII, Altan VIII – az utóbbi a nagyobb méretű, a modellek típusszámában a „VIII” a Quadral által különösen favorizált, levegős és tiszta megszólalást biztosító ribbon magas sugárzók immáron nyolcadik generációjára utal.

Az Aurum Montan VIII hangsugárzó egy teljes méretű és gyakorlatilag teljes értékű 3-utas, 3-hangszórós, nyomókamrás plusz basszus reflex elven működő 40 kg-os „csodaláda.”. 

Három út, három hangszóró, három az igazság, mint a mesében – ha nem hiszi „háromszor veri azt kenden Lúdas Matyi vissza!” Ha ez ilyen egyszerű lenne! 

A német quadral márka kínálatában igen előkelő helyen, gyakorlatilag a felső kategóriában helyet foglaló PLATINUM sorozat egyes darabjai lassan ismét megújulnak. Első fecske lesz majd a talán legsikeresebb PLATINUM M30-as modellt leváltó, M35-ös sorozatszámot viselő hangsugárzó

A hazánkban is egyre ismertebbé és népszerűbbé váló olasz audio iparos belépő Three szériájába tartozó CD játszó és erősítő a Classic modellekhez hasonló, csak náluk karcsúbb külsővel rendelkezik.

A hangfalak korlátai határozzák meg általában az átviteli lánc minőségét. A Quadral Aurum Altan széria kitágítja ezeket a határokat. 

A Platinum és Ascent állódobozok után jöjjön végre egy monitorsugárzó is az állványos dobozok kedvelőinek vagy azoknak, akik kis helyre keresnek valami megfelelő méretű és kedvező áru hangsugárzót. 

A Quadral terjedelmes kategórialistáján hiába keressük az Ascent nevet, ugyanis a három földön álló modellből, egy monitor sugárzóból és egy centersugárzóból álló Ascent család tagjait valamilyen okból a Special Edition sorozatban helyezték el.

Az idősebbeknek bizonyosan a Simon és Garfunkel duó – Bookends (Könyvtámaszok) című, kiváló albuma jut eszükbe, benne a híres Mrs. Robinson c. dallal. Mivel két ilyen tehetség nem születik még egyszer, de hangdobozok újabbnál újabbak jelennek meg, mindig aktuális egy teszt „ekkora méretű” szereplőkkel is.

Az 1972-ben Hannoverben alapított Quadral cég hangsugárzói a kilencvenes évek elején a kereskedelem liberalizációjakor egyből megjelentek hazánkban, úgyhogy mára már nálunk is szép hosszú múlttal büszkélkedhetnek. 

Várva várt találkozásom a Thiel hangsugárzókkal felettébb jól sikerült. Be kell vallanom, ennek előtte még nem hallottam sem kiállításon, sem hifi-barátoknál ettől a gyártótól semmit sem.

A Quadral legjobb hifi sorozatának egyik figyelemre méltó tagja a Platinum M40. Az M-sorozat közvetlenül a Hi-End Aurum-ok alatt található, a legelső benyomások között magával ragad a kivitelezés, majd utána a hangzás.

Ismét olaszországi kirándulásra invitáljuk olvasóinkat – persze csak képzeletben –, ám most kissé délebbre utazunk a megszokottnál. 

A belépő kategóriás hangfalakat vizsgálva, sok hibával találkozunk, melyeket a kedvező ár miatt meg lehet bocsátani. A quadral PLATINUM M 25 viszont már messze nem a belépőszint, sokkal inkább audiofil, ezért szigorúbban viszonyultunk hozzá. Hogy mit hallottunk, azt megtudhatják mai tesztünkből.

Ma a világ a digitális hangállományok lejátszása körül forog, aki nem ebbe gondolkodik az lemarad a bizniszről, ezért az Audia is megcsinálta a maga verzióját a számítógépes zenehallgatók egyre növekvő igényeire. 

Jim Thiel a CS3.7 kísérő dokumentumában bemutatja az építés és a hangfal design újdonságait, kezdve a különlegesen magas szintű jel koherenciától a torzítás csökkentéséig. 

A Thiel Audio új csodája már régóta csábít minket. Most végre bemutathatjuk…

Elsőként 2013 márciusában volt alkalmam a Quadral Aurum szériás hangfalakkal találkozni a montreali Salon Son & Image Show kiállításon.

Most, hogy végre ismét van hazai képviselete a quadralnak, tesztre fogtuk az új FERRUM sorozat sztereó készletét, a 700-ast, a „Könnyűzene Nehézfegyverzetét”. 

A Thiel CS2.7 egy figyelemre méltó hangfal, ha az árát, és az ahhoz tartozó kimagasló értéket is számításba vesszük, a 8000 EUR kategóriában. 

2019.08.26 10:56

Aki abszolút high-end sztereót keres, annak érdemes elő- és végerősítőben gondolkoznia, sőt, utóbbit a jobb hangért ketté is választhatja, két monoblokk formájában.

Az új CS1.7 utódmodell azokat a design koncepciókat folytatja, amiket a cég határozott meg az 1970-es évek végén – a fázis koherenciára helyezi a legnagyobb hangsúlyt.

A legvitatottabb téma egy rendszer kábelezése körül forog. Talán itt a legnehezebb megfogalmazni a különbségeket – bár vannak kábelek amik bekötése esetén már az első hangoknál felderül a hallgató arca.

A német Quadral márkanevet néhány évvel ezelőtt kezdték árulni az Egyesült Királyságban. Mára a kínálatuk olyan innovatív hangfalakat tartalmaz, amelyek akár a multicsatornás, akár a sztereó rendszerekben megállják a helyüket.

Nagyon kevés hangfal készítőt (szándékosan ezt a kifejezést használom, mert a gyártót nem tartottam helyénvalónak) övez akkora tisztelet és megbecsülés, mint a Thiel Audio-t.  

Megszolgálhat-e egy 24.000 Euro-ba kerülő házimozi rendszer minden egyes befektetett Eurot? Igen, ha egy Quadralról beszélünk. 

Skandinávia közismerten erős hangsugárzó gyártásban. Legismertebbek és egyben piacvezetők a dán cégek, tőlük számos modellt mutattuk már be. A svédországi márkák, mint a Dynavoice és a Proson erősen szorongatják a versenyben vetélytársaikat akár a házimozi-, vagy a sztereó felhasználást vesszük alapul.

A  az élet más területéről talán a BMW M3-as szériájával lehetne összehasonlítani. Viszonylag megfizethető áron 100 százalék teljesítmény. A Thielnek is volt nagyobb szériája mint a 3-as, és természetesen olcsóbb is, de az igazi ikon a 3-as sorozat. 

Nehézsúlyú, és nagyágyú? Mikor megláttam a vaskos Titan logot a hangfal alsó részén, kicsit úgy festett számomra, mint a horgony tetoválás egy tengerész dudorodó bicepszén. 

Itthon nemrég új márkaként üdvözölhettük a high-end hangfalgyártásban jeleskedő THIEL-t, akiknek kínálata ezúttal egy újabb taggal bővült, a TM3 állványos modell személyében.

Az Audia Flight központja Civitavecchia, ami Rómától nem messze található Olaszország közepén. A céget Massimiliano Marzi és Andrea Nardini alapította 1996.-ban. Mindkét férfi nagy gyakorlattal rendelkezik a professzionális elektronikában. 

Volare Italia. Ferrari, Lamborghini, Bugatti, Maserati, Prada, Versace, Giorgio Armani...ezek az elismert márkanevek, amelyek birtoklása a világ minden részén büszkeséggel tölti el a tulajdonost. Az a közös bennük, hogy mindegyik a latin országból származik.

A hannoveri székhelyű Quadral márka hangfalgyártó cége nemrég bemutatta az új Signo Avantgarde sorozatát. A felső kategóriás sorozat sztereó, vagy több csatornás konfigurációban is egyformán jól alkalmazható. Az AV Magazin munkatársai górcső alá vették ezeket a csinos dobozokat.

Kissé testes, nyugodt karakterű, ámde finom részletező képességgel rendelkező hangfal. Röviden ennyi lenne a belépő kategóriás Dynavoice Definition DM-6. Akik szeretik a jazzt és mérsékelt áron kapható, állványos hangfal választása előtt állnak, feltétlenül olvassák el tesztünket: talán pont ez lesz az!

A Vintage Hi-Fi Review tesztelő szobájában vagyunk a Sophos Hi-Endnél, és az új Thiel hangfalat teszteljük, amely most érkezett Olaszországba. A CS 2.7 modell a korábbi CS 2.4 utódja.

Régi idők stílusában köszönt minket a quadral ARGENTUM 430, mely átmenetet képez a kompakt állványos és a méteres magasságú, padlón álló hangfalak közt. Alapos próbák után sikerült számos tulajdonságát megismernünk, íme, a teszt!

A kereskedelmi szakmai nyelvezet szerint a háztartási gépeket „fehéráru” gyűjtőnévvel illetik. Az új Quadral Chromium Style 102 hangsugárzó zongoralakk fehér ruhája és a benne rejlő „bestia” egyáltalán nem háztartási alkalmazott, bár ott kellene lenni minden jól kondicionált házi szórakoztató hanglánc végén. Ajánlom, figyelj és meg fogsz lepődni!

Ismét kitűnő hangsugárzó-márka tűnt fel a hazai kínálatban. A Quadral impozáns megjelenésével, igényes kivitelével és nem utolsó sorban élvezetes, megnyerő hangjával vált népszerűvé a hazai „audiófülek” körében.

Quadral a német hangfal specialista megújította a népszerű Platinum szériáját. Jon Myles szerint a hangjuk jobb mint valaha. A Quadral név ismerősen csenghet a Hi-Fi World rendszeres olvasói számára. 

Stream Audio kínálata ismét - pár hónapon belül már a harmadik - nagy névvel, világmárkával gyarapodott. Az Audia és a quadral után a THIEL került fel a palettára és a tőlük elindított első high-end hangfal szállítmány, napokon belül megérkezik a zuglói bemutatóterembe.

Tegnap este, a Hard Rock Cafe Münchenben - Sascha Reckert a quadral vezető tervező mérnöke büszkén mutatja be a quadral hangsugárzó legújabb begyűjtött díjait...

Volt szerencsénk kipróbálni a Dynavoice topkategóriás hangfalkábelét, a Silverstar modellt, mely kizárólag 2,5 méteres hosszban kapható, moduláris csatlakozókkal.

Alig telt el egy kis idő a hifi és házimozi kiállítások óta, melyeken cégünk új termékcsaládja az AUDIA márka High-End készülékei nagy sikerrel debütáltak, máris egy új márkát van szerencsénk bemutatni a kínálatunkban.

Immáron a hátunk mögött tudhatjuk a 2013-as Audio és Vision Show-t is, melyen, az előzetes tervekhez képest nem egy, hanem két szobával, két különböző rendszer összeállítással mutattuk be a kiállításra látogatóknak a cégünknél még frissnek számító Audia Flight High-End komponenseket.

Sikeresen lezajlott a 14. AV-Trend és Hifi Show, mely új helyszínen, de a régi fényében, sok érdeklődő részvételével és több kisebb-nagyobb kiállító erőfeszítéseivel próbált élményben gazdag hétvégét teremteni a látogatók számára. 

2019.08.26 09:01

Egy integrált erősítő zsurnalisztikailag nem szokott túl érdekes lenni. Nagyjából ugyanazok a szolgáltatások jellemzik, némi felfogásbeli különbséggel, de ezek nem igazán jelentősek, habár a NAD készülékei kissé eltérnek a hasonló kategóriájú terméktől.

Ha finoman szeretnénk fogalmazni, akkor az átlag hazai vásárlóközönség, melleseleg érthető okok miatt erős ár érzékenységben szenved.

2019.08.26 08:56

Nemrég történt, hogy meghívást kaptunk a Dali magyarországi importőrén keresztül, a dán székhelyű márka gyárába, egy kis látogatásra.

A német High-End audio „kovácsa” a Lindemann Audiotechnik GmbH jó ideje egy nagyon fontos audio szegmensre összpontosít. A modern digitális lejátszási és on-line stream technikák minél szélesebb vásárlói rétegekhez történő eljuttatásra törekszik. Az évek óta digitális irányba történő fejlesztések továbbgondolásáról született a Limetree sorozat legújabb tagja a Network mini-készülék. Első meglátásunk szerint ennyi minden, amit a készülék ígér és tud, el sem fér egy ilyen kicsi műszerdobozban. De mégis! Sőt, jelenleg nincs is még egy ehhez fogható, tudású és ennyi szolgáltatást nyújtó készülék a piacon.

25 éves jubileumát ünnepeli idén a német Lindemann Audio, és bár ő az ünnepelt, nem pihenéssel, hanem komoly munkával töltötte az idei esztendőt. Nem ült a babérjain, hanem megalkotta a Limetree modellcsaládot, aminek öt készüléke már el is érhető: egy phono fokozat, egy hálózati futómű Roon kompatibilitással, egy fejhallgató erősítő, egy USB-s DAC és mai tesztünk alanya, a Network hálózati lejátszó. Annyit elárulhatok, hogy ez a citrom nem lesz savanyú!

argep.hu