Hírek, Tesztek

Matrix Audio HPA-2 Classic és HPA-3+ fejhallgató erősítő tesztek

2020.03.23 11:50
Matrix Audio HPA-2 Classic és HPA-3+ fejhallgató erősítő tesztek

A Matrix Audio választékában a hálózati lejátszók és egyéb „kütyük” mellett kettő fejhallgató erősítő/USB DAC is található, melyek a gyártó többi készülékéhez hasonlóan szintén igényes megjelenéssel és műszaki kivitellel rendelkeznek.
A kettő külsőleg nagyon hasonló, egyaránt keskeny és hosszúkás formájú modell közül a kisebb HPA-2 Classic a korábbi HPA-2 továbbfejlesztett változata optimalizált áramköri felépítéssel, megújult stílusú megjelenéssel és az előzőknél is fejlettebb technológiák alkalmazásával. A készülék a fejhallgató erősítő műfajban kifejezetten nagynak, és a maga 1,22 kg tömegével súlyosnak is számít a hozzá képest jórészt miniatűr méretű szereplőkből álló mezőnyben, ami bizonyos szempontból még komolyabbá teszi. Ha belegondolunk, vannak olyan hasonló áru vetélytársak, amelyek mindössze USB stick méretűek, és az „óriási” HPA-2 Classic mellett igazi semmiségnek tűnnek. Ebből is látható, hogy a készülék tervezése során érezhetően nem az volt a cél, hogy egy az egér mögé eldugható eszközt alkossanak, hanem egy minden ízében alaposan átgondolt és igényesen megépített klasszikus hifi készüléket, amelynél így nem kellett kényszerű kompromisszumokat kötni, az íróasztal meg úgyis megbírja, nem igaz? A másik oldalról viszont a HPA-2 Classic egy számítógép/laptop műsorforrással működtetett audio rendszerbe is beilleszthető, mivel sztereó line RCA kimenete révén erősítőhöz is hozzáköthető a fejhallgató erősítő funkciója mellett.

A Matrix Audio választékában a hálózati lejátszók és egyéb „kütyük” mellett kettő fejhallgató erősítő/USB DAC is található, melyek a gyártó többi készülékéhez hasonlóan szintén igényes megjelenéssel és műszaki kivitellel rendelkeznek.

A kettő külsőleg nagyon hasonló, egyaránt keskeny és hosszúkás formájú modell közül a kisebb HPA-2 Classic a korábbi HPA-2 továbbfejlesztett változata optimalizált áramköri felépítéssel, megújult stílusú megjelenéssel és az előzőknél is fejlettebb technológiák alkalmazásával. A készülék a fejhallgató erősítő műfajban kifejezetten nagynak, és a maga 1,22 kg tömegével súlyosnak is számít a hozzá képest jórészt miniatűr méretű szereplőkből álló mezőnyben, ami bizonyos szempontból még komolyabbá teszi. Ha belegondolunk, vannak olyan hasonló áru vetélytársak, amelyek mindössze USB stick méretűek, és az „óriási” HPA-2 Classic mellett igazi semmiségnek tűnnek. Ebből is látható, hogy a készülék tervezése során érezhetően nem az volt a cél, hogy egy az egér mögé eldugható eszközt alkossanak, hanem egy minden ízében alaposan átgondolt és igényesen megépített klasszikus hifi készüléket, amelynél így nem kellett kényszerű kompromisszumokat kötni, az íróasztal meg úgyis megbírja, nem igaz? A másik oldalról viszont a HPA-2 Classic egy számítógép/laptop műsorforrással működtetett audio rendszerbe is beilleszthető, mivel sztereó line RCA kimenete révén erősítőhöz is hozzáköthető a fejhallgató erősítő funkciója mellett.

A letisztult megjelenésű készülék tetején egy Matrix audio márkajelzés található, a tetőlap és a fenéklemez ízlésesen ívelt, a kasztni két oldalán pedig szellőző rések futnak végig, melyekre szükség is van, mivel az A-osztályban működő kicsike működés közben rendesen melegszik. A fényes felületű, vaskos alumínium előlap szintén nagyon ízléses kivitelű, a rajta elhelyezett kezelőszervek választéka egy aprócska „U” (USB) és „A” (Analóg) betűkkel jelölt analóg/digitális bemenet választókapcsolóból, egy hangerőszabályzóból, valamint egy 6,3 mm-es fejhallgató csatlakózóból áll.

Matrix Audio hpa 2 classic


A HPA-2 Classic minden egyes alkateleme igényes gyártmány, mint például az ALPS 27 potenciométer, a WIMA/Nichicon audio célokra készült kondenzátorok, a dedikált tápegység transzformátor és a precíziós, nem induktív ellenállások. Az A-osztályú üzemmódban működő erősítő egység az alacsony és a magasabb érzékenységű dinamikus fejhallgatókat egyaránt gond nélkül kiszolgálja, és előerősítőként is használható. A Gain két fokozatban állítható a hátlapon található kapcsolóval. A kifinomult védelem és a be- illetve kikapcsolás zajszűrő funkciója megakadályozza a fejhallgatók károsodását és ezzel még jobb felhasználói élményt biztosít.

Matrix Audio hpa 2 classic belso


A digitális USB modul kialakításánál az XMOS U sorozatú chipet és a CS4398 nagyteljesítményű DAC chipet használták, ami támogatja a PCM-24bit/192kHz-es illetve a DSD 2,8MHz/5,6MHz-es jelek lejátszását, (nem csak a DoP és az ASIO Native), és az iOS valamint a legtöbb Androidos készülékkel is jól használható. A hátlapon egy USB B bemenet, a már említett magas/alacsony erősítés kapcsoló, egy analóg RCA bemenet illetve kimenet, a hálózati kapcsoló és a komputer hálózati csatlakozó aljzata helyezkedik el.

Matrix Audio HPA 2 Classic hatlap


HPA-3+
Az új HPA-3⁺ minden szempontból az M-Stage fejhallgató erősítő sorozat eddigi legjobb minőségű készüléke; a kisebb testvérhez hasonlóan szintén megújult külső megjelenésű modell elődjéhez képest jelentősen továbbfejlesztett áramköri felépítéssel rendelkezik, a teljesítményét pedig radikálisan feljavították.
A szintén hosszú és keskeny alakú, lekerekített tető és fenéklemezek helyett konkáv kialakítású oldallapokkal készülő HPA-3+ a kerekebb és csinosabb másik típushoz képest nekem külsőleg műszerszerűbbnek, profibbnak és némileg stúdiós hangulatúnak tűnik. Természetesen az A-osztályú erősítő miatt alkalmazott hűtőrések nála sem hiányozhatnak, csak éppen a felső és az alsó lemezek szélein futnak végig az előlaptól egészen a hátlapig.

Matrix Audio HPA 3A design


Az alaposan átgondolt szerkezeti kialakítás a tranzisztorok hőjét gyorsan elvezeti a munkapont stabilitásának biztosítása érdekében, a teljesen szimmetrikus áramköri elrendezés pedig hatékonyan elválasztja egymástól a két csatornát és optimális jelvezetési körülményeket teremt. A kimeneti fokozat párhuzamos kimenete hatékonyan csökkenti a kimeneti impedanciát, ami jobb vezetési képességet és nagyobb dinamika tartományt eredményez. Mindezen megoldások eredményeképpen a teljes sávú THD+N kevesebb, mint 0,0003%, a jel/zaj arány -112dB, az átviteli sávszélesség legalább 150 kHz -3dB tűréssel, míg a kimeneti impedancia mindössze 0,2 Ω, ami ultra alacsony érték. A készülék emellett három erősítési szint beállítási lehetőséggel rendelkezik, hogy a különböző impedanciájú és érzékenységű fejhallgatókkal egyaránt optimálisan lehessen használni. Természetesen a HPA-3A+ minden egyes alkateleme nívós gyártmány, mint például az ALPS 27 potenciométer, a WIMA/Nichicon audio célokra készült kondenzátorok és a Noratel toroid transzformátor.

Matrix Audio hpa 3a belso


A készülék digitális USB szekciójában a jelenlegi legstabilabb XMOS U sorozatú USB vezérlő található, ami támogatja a 24 bit/192 kHz mintavételi sebességű PCM jelek, valamint a DSD jelek lejátszását.

Matrix Audio hpa 3a front


A háromállású Gain kapcsoló ennél a modellnél az előlapra került az USB/analóg bemenetválasztó, az ezüstszínű hangerőszabályzó potméter és a 6,3 mm-es jack fejhallgató csatlakozó társaságába. A hátlapon egy USB B bemenet, egy analóg RCA bemenet illetve kimenet szett, a hálózati kapcsoló valamint a komputer hálózati csatlakozó aljzata helyezkedik el.

Matrix Audio hpa 3a hatlap


Első körben a HPA-2 Classicot hasonlítottam össze néhány 3-400 ezer forintos integrált erősítő fejhallgató erősítőjével, hogy nagyjából fel tudjam mérni, mekkora előrelépést jelent egy dedikált típus használata. Sokat nem kellett töprengenem ezen a kérdésen, mert a különbség mindegyik esetben kényelmesen kimerítette a kategóriányi ugrás mértékét; a Matrix készülékhez képest a többi lomha, mélybe húzó, fáradt, fakó és élettelen hangzást nyújtott, úgyhogy egyből megvolt megoldás – akinek jó fejhallgatója van és a tudását ki is szeretné aknázni, az mindenképpen vásároljon külön fejhallgató erősítőt. Általánosságban nézve a HPA-2 Classic zajtalan és problémamentes működésű, és a gain kapcsolóját High állásba állítva mindenféle fülest gond nélkül képes meghajtani. Számítógéppel összekötve Windows 10-et használva automatikusan működik, semmiféle installációra vagy segédprogram telepítésére nincs szükség. A hangzása mindenféle bántó digitális hatástól mentes és ügyesen ötvözi a félvezetős dinamizmust, tisztaságot és széles sávszéleket az A-osztály meleg, telt és barátságos karakterével. Izgalmas, érdekes, ugyanakkor valóságos hatású színvilággal rendelkezik, ami mindenféle műfaj hallgatását élménnyé teszi és kellően kényelmes füles esetében hosszú zenehallgatásra csábítja az embert. Dinamikusabb műfajok esetében jókora energiával bír, valamint testes, ritmikus, pontos és megfogott mélytartományt szólaltat meg. A frekvencia átvitele széles, a magasai levegősek, könnyedek, az egyes zeneszámokon hallható finom visszhangosítások nagyon szépen jelennek meg. Nem kell különösebben felhangosítani ahhoz, hogy kellően nyílt és dinamikus legyen, ha viszont valaki arra vágyik, bőven bírja hangerővel és szusszal. A különféle hangokat szépen szétválasztja és a mikro-térben precízen elválasztva és tagoltan jeleníti meg a hangszereket illetve hangszercsoportokat. Visszatérve az általános karakteréhez, az A-osztállyal kellemessé tett izgalmas hangzása lényegében teljesen műfaj független, így egy áhítatos hangulatú klasszikus muzsikán ugyanolyan élvezetes hangzást nyújt, mint egy jó minőségű, modern elektronikus popzenén. Szintén az alapkarakteréből fakadóan a készülék a jobbfajta tömörített zenéket is jól hallgathatóan szólaltatja meg, így akár egy YouTube videó is bátran megnézhető vele, azonban vastagon van benne akkor minőségi tartalék, hogy a jobb felbontást bőven meghálálja, DSD anyagokon pedig tudása maximumát nyújtva igazán kifinomult, valóban audiofil kvalitású hangzással kényeztesse tulajdonosát. 

HPA-3+

A komolyabb HPA-3+ működését tekintve ugyanúgy egy egyszerűen használható Plug ’n Play modell, ami hasonló jellegű, de egyértelműen érettebb, kifinomultabb és testesebb hangzással rendelkezik, mint a kisebb testvére. A rokonságot le sem tagadhatnák, a hangzásviláguk is egy tőről fakad, csak éppen esetében tovább megyünk az úton, ami a még nagyobb élmények és még zeneibb hangzás felé vezet. Jelentős különbség közöttük a basszus és általánosságban nézve a komplett megszólalás teltebbé és kerekebbé válása, na, nem mintha a HPA-2 sovány vagy könnyűsúlyú lett volna, csak éppen a HPA-3 erre is rátesz egy jókora lapáttal, és a nekem szubjektíve is nagyon tetsző basszusjátszó képesség terén egészen lenyűgöző teljesítményt nyújt, amivel teljesen levesz a lábamról. A hangzás kerekebbé és teltebbé válása egyben analógosabbá is teszi, ami a hosszú távú hallgathatóságot is fokozza és a gyengébb minőségű felvételekkel szemben is még toleránsabbá teszi. Értelemszerűen ezek a pozitívumok mindegyik felhasználási relációban tökéletesen érvényesülnek, így például laptopot vagy számítógépet használva egy audio rendszerben műsorforrásul is sokkal jobb, teltebb és hallgathatóbb hangzásban lehet részünk a HPA-3 beiktatásával. A HPA-2 esetében szintén méltatott háromdimenziós ábrázolási képesség a nagyobb modell esetében szintén még jobb lesz, ezért tényleg azt lehet mondani, hogy egy jó készülék még jobb változatát tisztelhetjük benne, amely lényegében az összes pozitív jellemzőt fel tudja fejleszteni. Mindkettejük hangját könnyű megszeretni, de ha együtt hallgatjuk meg őket, azt hiszem a HPA-3 teltebb, finomabb, árnyaltabb és hangszerszerűbb megjelenítése erős késztetést fog jelenteni a különbözet előteremtésére. 

Ajánlás

Kettő egyaránt jó minőségű és hasonló karakterű készülék között akkor könnyű dönteni, ha például jelentős árkülönbség van közöttük, amit nem tudunk vagy akarunk kifizetni, ezért kénytelen-kelletlen lemondunk a drágábbról és beérjük az olcsóbbal (ami persze szintén tetszik, csak kevésbé). A kettő Matrix modell között ez a különbség 45 ezer forint, ami a hifiben már nem egy olyan nagy összeg, ezért én a HPA-2 képességeinek és minőségének maximális elismerése mellett azért megpróbálnám valahogyan összeszedni, főleg mivel a HPA-3+ analógosabb és teltebb karakteréről, valamint basszusjátszó képességéről, miután már belekóstoltam nem nagyon akarnék, de azt hiszem, nem is tudnék lemondani. Akinek viszont tényleg a 115 ezer forint a felső határ, amit egy ilyen eszközre szán, az a HPA-2-őt teljesen nyugodt szívvel hazaviheti, mert azon a szinten vele is nagyon jó vásárt csinál. 


Matrix Audio HPA-2 Classic
Frekvencia átvitel: 20 Hz- 20 kHz (+0,01/- 0,04 dB)
THD+zaj: > 0,0017%
Jel/zaj arány: > 95 dB
Méretek: 280×120×47 mm
Tömeg: 1,22 kg
Ár: 115.000,- Ft

Matrix Audio HPA-3+
Frekvencia átvitel: 20 Hz- 20 kHz (+0,01/- 0,04 dB)
THD+zaj: > 0,0003%
Jel/zaj arány: > 112 dB
Méretek: 280×120×47 mm
Tömeg: 2 kg
Ár: 160.000,- Ft


Forgalmazó: Stream Audio
Tel: 30/211-5253
https://streamaudio.hu/