Hírek, Tesztek

Cambridge Audio 851A sztereó erősítő és 851C CD lejátszó teszt - hifipiac

2019.08.26 11:32

A leginkább a megfizethető árkategóriába tartozó készülékeivel hírnevet szerző Cambridge Audio nagyjából hat élve jelentette meg a felsőbb osztályba tartozó 840C/840A CD/integrált erősítő duót, mellyel mind a versenytársaknak, mind a vásárlóknak megmutatta, hogy bizony tud ő komolyabbat is, ha akar.

A leginkább a megfizethető árkategóriába tartozó készülékeivel hírnevet szerző Cambridge Audio nagyjából hat élve jelentette meg a felsőbb osztályba tartozó 840C/840A CD/integrált erősítő duót, mellyel mind a versenytársaknak, mind a vásárlóknak megmutatta, hogy bizony tud ő komolyabbat is, ha akar. A díjnyertes integrált erősítőnek később elő/végerősítő változata is készült, most pedig megérkeztek a tovább finomított és napjaink technikai újdonságaival felvértezett utódok is 851 C és 851 A néven.

A készülékek vaskos alumínium előlappal rendelkező teljesen fémből készült masszív, robosztus, körültekintően csillapított háza nagyjából olyan, mint az elődöké, mivel az igazi változások nem kívül, hanem belül történtek, és főleg a füleknek szólnak. Az elődöket jól ismerőknek így az új modellek elsőre nem okoznak különösebb meglepetést, belül azonban tartogatnak párat az audiofil ínyencek számára.

A 851C CD játszó igényes áramköreinek tápellátásáról kivételesen alacsony zajú és torzítású robosztus toroid transzformátor gondoskodik. 24 bites Analog Devices AD 1955 DA konverterei a 24 bit/384 kHz rendszerű ATF2 upsampling technológiával kiegészítve formátumtól és bemenettől függetlenül egyaránt nívós hangzást biztosítanak. Ráadásul a készülék igazából jóval több, mint egy „szimpla” CD játszó, hiszen digitális bemenetei révén DA konverterként is használható, USB portjához számítógép csatlakoztatható, képes az iPad/iPod készülékek dokkolására, szabályozható kimenetének köszönhetően pedig digitális előfokként is figyelembe vehető. Impozáns lista, amiből kitűnik, hogy a 851C valójában egy digitális forrásokra alapozott rendszer valódi kulcseleme lehet. A játszó tudománya azonban még itt sem ér véget, hiszen olyan audiofil funkciókkal is felruházták, mint például a szűrő karakterisztika módosítása. Háromféle változatból lehet választani (linear fázis, minimum fázis, steep), melyek mindegyike másféle hangzást eredményez, vagyis a készülék hangzása ez által még inkább személyre szabható.

Négy digitális bemenete közül kettőhöz SPDIF koaxiális és Toslink optikai változat választható, a harmadik szimmetrikus AES/EBU, a negyedik pedig egy USB port (USB 1.0 és 2.0 audio profillal, melyek közül a felhasználó választhat). Az összes bemenet 24 bit kompatibilis, e téren most már az USB portot használva sem kell minőségi kompromisszumot kötni. Kimeneti oldalon szintén bőséges a választék; aszimmetrikus és szimmetrikus XLR sztereó analóg kijáratok valamint SPDIF koaxiális, Toslink optikai és AES/EBU szimmetrikus XLR digitálisak találhatók. Az ezüst és fekete színekben kapható készülékhez Azur Navigator távvezérlőt mellékelnek, ami az erősítő és a dokkolt iPod irányítására is képes.

 

A 851A integrált erősítő elődjéhez hasonlóan szintén gazdagon felszerelt, nagyon igényes kidolgozású készülék. Sok funkciója és tudománya ellenére, noha az előlapjáról szinte minden elérhető, a felhasználói felülete mégsem zsúfolt, mindent könnyen meg lehet találni. Bekapcsolásakor a 7 mm-es alumínium előlapon feléled az ezüstös háttér világítású, a hangerőszintet számmal és grafikusan is mutató (egy lépésben tompítható fényerejű illetve ki is kapcsolható) folyadékkristályos kijelző, melynek két oldalán találhatóak a nyolc line bemenet választó gombjai (2×4). A flexibilitás és a házi-mozi rendszerbe illeszthetőség jegyében a bemenetek bármelyike átállítható rögzített erősítésűre, ilyenkor a készülék tulajdonképpen végfokként üzemel. A nulla állásban némító forgatógomb 1 dB-es osztású ellenállás-lépcsőt vezérel, az előd finom relé hangjai azonban már eltűntek, a szabályzás az új típuson tökéletesen hangtalan.

A készülék legfontosabb eleme a dual-mono topológiájú, különálló elő-végfok jellegű áramköri felépítés. A középen elhelyezett, túlméretezett, nagyon alacsony zajú és torzítású toroid transzformátor a végerősítőt szolgálja ki, míg a kényes előfok szekciót egy másik kisebb transzformátor táplálja, így tényleg olyan, mintha a „dobozban” két külön, egymástól teljesen független erősítőegység lenne. A két éves fejlesztőmunkával megalkotott Class XD (crossover displacement) erősítés lényege az A osztályú erősítők kiváló linearitásának és a B osztály hatékonyságának ötvözése volt, az AB osztályénál alacsonyabb torzítás biztosításával. A speciális kapcsolás alacsony terhelés mellett valódi A-osztályban működik, míg a jelszint emelkedésével úgy vált át B osztályba, hogy a kimenő fokozatot szabályozott árammal terhelve a kritikus váltási pontot (amikor a B osztály még viszonylag nagy torzítással, nemlineárisan dolgozna) némi hatékonyságvesztés árán feljebb tolja, így az átmenet egyenletesen és lineárisan történik.

A teljesítmény tekintetében nem történt változás, ami nem csoda, hiszen a 8 Ohmon 2×120 W (4 Ohmon 2×200 W) a gyakorlatban bőségesen elegendő, még némileg érzéketlenebb hangsugárzók használata esetén is. A készülék stabil működését egyenáram-, túlmelegedés-, túlterhelés-, túlvezérlés-, és rövidzár-védelem óvja.

A hátlapon igényes aranyozott csatlakozókat találunk. Kettő bemenethez szimmetrikus XLR csatlakozó is tartozik, megvan a jó öreg magnó-kör is, hangsugárzóból pedig két párat is lehet csatlakoztatni az erősítőhöz, avagy lehet bi-kábelezni, ami manapság valahogyan már nem annyira divat. A kommunikációt az RS232 port, a Control Bus és az IR Ethernet csatlakozások biztosítják, a megszokott fejjel lefelé hátlapi feliratozás afféle CA védjegyként az új típusokon is megmaradt.

Jazz kocsma zenén a 800-a szett kimondottan valós érzetet keltő klubhangulatot ábrázol, a hangok mindegyike, legyen az széknyikorgás, néhány kósza zongorahang vagy Björn mormogása, hiteles és realista színezetű. A muzsika ritmikus, izmos dobokkal kezdődik, a hangkép kiegyensúlyozott és a bevezetőhöz hasonlóan nagyon valódi hatású. Nincsenek szélsőséges megnyilvánulások, a harsányságot vagy fémességet hírből sem ismeri. Alapvetően barátságos, kerek egész karaktere mindvégig megmarad, se a téma, se a hangerő változásai nem tudják kizökkenteni belőle. Klarinétja szépen cifrázza, a hangszer levegős és kifinomult módon szólal meg, a ritmusszekció pedig eközben fáradhatatlanul adja alá a talpalávalót. A cinjeibe egy kis fémességet és nyíltságot még elviselnék, valamint legfelül lehetne egy kissé levegősebb és oldottabb, de a produkciója így is nagyon rendben van. A basszusa telt és erős, a dobok jó nagyokat ütnek a bőgő játékát pedig precízen lehet követni. A vibrafon bensőséges kellemes tónusban zenél, a leütések finomak, a lecsengések hosszúak, talán csak a felhangrendszer gazdagsága marad el kissé a kategória legjobbjaitól.

A Mozart opera részlet józan stílusú, főleg középben erős nagyzenekarral indul, az énekesnő viszont nagy elánnal veti bele magát a produkcióba. A hangja erős és lendületes, szinte tele van vele a dobozok közti tér. Jó hadvezérként valósággal húzza maga után a zenekart, ami felveszi a tempót és együttesen nagyon jó, sodró hangulatot keltenek, ami teljesen bevon a zenébe. A hangok szépen elszakadnak a hangsugárzóktól, a színpad széles és mély, a hangszerek közt elegendő tér és levegő van. Sodróbb hangulatú klasszikus felvételeknél kényelmesen felveszi a tempót, eredendő nyugalma és megfontoltsága azonban még ekkor is megmarad, vannak olyan pontok, amikből semmilyen körülmények között sem enged.

Shirley Horn felvételén az impozáns basszus mellett az énekesnő hangját lehet a leginkább kiemelni, ami tisztán, természetesen, artikuláltan és nagyon valóságosan szól a papírforma szerinti helyéről, középről-hátulról. A különféle ritmushangszerek hangja nagyon valódi hatású, a színpadkép pedig precízen összeáll. Pop és rockzenéken a maga kulturált módján a szett nagyon jól teljesít, talán csak a fémesség és a csillogás rajongói lennének kicsit csalódottak tőle, mert inkább a barátságos, semleges és józan stílust részesíti előnyben. Mélyben szinte brillírozik, a basszusa telt és erőteljes, a Linn által anno basszusjátszó képességként definiált paraméterben egyenesen kiváló teljesítményt nyújt, főleg, hogy jókora tartalékok is állnak mögötte, így sohasem fogy ki a szuszból.

A készülékek karaktere a technológiai finomítások után is megőrizte eredeti jellegét, vagyis a józan, gyakorlatilag mindenevőnek mondható hangzást. Ezt a telt, barátságos, alapvetően analógos jellegű megszólalást elég könnyű megszeretni, főleg, hogy sem műfajban, sem zenei ízlésben nem korlátozza hallgatóját, aki az egyébként strapabíró házimozi erősítőt még jól meg is kergetheti, ha éppen ahhoz van kedve. A készülékek kivitele és felszereltsége egyaránt nagyon igényes, ráadásként mindkettejük tudása jócskán túlmutat azon, amit az adott készülék típustól elvár az ember. Összességében az általuk nyújtott „csomag” egy nagyon vonzó és okos ajánlat, amivel érdemes élni, hogyha valaki megbízható és sokoldalú eszközöket keres.

Cambridge Audio Azur 851C
THD: 0,0004% @ 1 kHz
IMD: 0,0002%
Jel/zaj arány: > 113 dB
Méretek: 430×115×360 mm
Tömeg: 10 kg
Ár: 459.900,- Ft

Cambridge Audio Azur 851A
Frekvencia átvitel: 10 Hz- 50 kHz (+/- 1 dB)
Teljesítmény: 2×120 W RMS 8 Ohm
THD: <0,001% @ 1 kHz
Jel/zaj arány: > 93 dB
Méretek: 430×115×385 mm
Tömeg: 15 kg
Ár: 459.900,- Ft

forrás: www.hifipiac.hu