|
Az I, az M-hez képest egy kicsit egyszerűbb, de továbbra is CNC-vel megmunkált alumínium házban lakik, a készülék lelke egy kétmagos ARM processzor (Freescale i.MX6) és a Sabre cég ES9028Pro nyolccsatornás DAC chipje köré épül. A számítógéppel való USB kapcsolatért pedig egy naprakész XMOS lapka, az XU208-as felel, segítségével egészen a DSD 11.2 MHz-ig merészkedhetünk el, amelyet természetesen natív, mindenféle lefelé konvertálás nélkül szolgál fel nekünk. Amiben kevesebbet nyújt műszakilag, mint az M, az az egyszerűbb, csak jack csatlakozót fogadó fejhallgató erősítő, a natív 22.4 MHz-es DSD lejátszás hiánya, valamint (és ez nézőpont kérdése) az IEC csatlakozó hiánya. A tápegység egy külső, 12V-os kapcsolóüzemű darab, de pont ezért lehetőséget biztosít ennek egy szabályozott, analóg darabra történő cseréjéhez. Igaz, az M-ben pedig a tápkábeleket cserélgethetjük tetszés szerint... Kapunk viszont XLR kijáratot, külső USB csatlakozást tárolt zenéinkhez, 10/100-as LAN és 2,4 GHz-es, n-es WiFi csatlakozást és IIS LVDS, valamint optikai/coax digitális bejáratokat. A kezelőszervek finoman működnek, az összeszerelés kifogástalan, egyszerűen jól esik hozzányúlni a készülékhez. Jár hozzá egy egyszerű infravörös távirányító, aki viszont teljes körű vezérlésre vágyik, annak le kell töltenie az MA Remote nevű alkalmazást, amely Apple és Androidos készülékekhez is elérhető. A legegyszerűbb és a legstabilabb kapcsolatot továbbra is az Apple tulajdonosok élvezhetik az Airplay segítségével, aki viszont Androidot és a Matrix saját alkalmazását használná, kénytelen szembesülni azokkal a hiányosságokkal, amiket az Element M tesztje során is tapasztaltam. Ameddig ezeket nem teszik rendbe, addig én az univerzális Bubble UpnP appot javaslom, amely stabilan teszi a dolgát.
Kezdésként, mint hálózati lejátszót próbáltam ki az Element I-t, LAN kábellel csatlakoztatva a routerhez a készüléket. Az Element M tesztelése során megszokott applikációt már ismerősként üdvözöltem, a Tidal fiók bekonfigurálása után már szólt is a zene. Pár bemelegítő nap után meg is állapítottam magamban, hogy (szerencsére) a hangkaraktere nagyon hasonló volt, mint a nagyobb testvéré. Bár a kijelző ez I-n némileg kisebb mint az M-en lévő, de ugyanolyan tűéles és jól olvasható, csak kár, hogy az éppen futó műsorszámról semmilyen információval nem szolgál. A múltkori teszten az audió PC-m problémája miatt nem tudtam kipróbálni milyen az USB DAC része, de most alkalmam nyílt végre erre is, az alábbi három meghallgatott album segítségével össze is foglalnám a tapasztalatimat. Gregory Porter „Liquid Spirit” (PCM, 96 KHz/24 bit) lemezével kezdtem, a már említett ismerős hangkarakter, én nyugodtan nevezem muzikalitásnak, fogadott. Mert bizony az I esetében is megvan a Matrix zeneisége, nyugalma, ereje, úgy adagolja az információkat, a felbontást, hogy egy pillanatra sem billen át valamiféle analitikus hangzásba. A zenét hangonként vizsgálva nagyon szépen kidolgozott, textúrált elegyet kapunk, a sztereó tér fókuszált, bár a színpadmélységnél nálam a szélesség terjedelmesebb volt. Nem tudom említettem e már, de nagy kedvencem a régizene, de tesztelés céljából eddig soha nem választottam ilyen albumot, de most kivételt tettem. Klasszikus zenét én mindig sokkal jobban szeretek hanglemezről hallgatni, mint bármilyen digitális forrásból, de már az Element M-nél is kivételt tettem, csak nem írtam róla. A csembaló hangja különösen közel áll hozzám, ezért válogattam be egy remek lemezt, a fiatal francia zenész Jean Rondeau „Vertigo” című albumát (PCM, 96 KHz/24 bit). Ahhoz képest, hogy egyetlen hangszer szól, mégis ezernyi dallam, ezernyi fenséges szólam szabadul fel belőle.
Az „I” ezen a műfajon is nagyon kellemes partner, meleg és barátságos hangjával sokat tesz hozzá ehhez az élményhez, amit a csembalómuzsika jelent. A hangzása nagyon részletgazdag, eleven, de egyáltalán nem fárasztó, az egyes hangok lecsengése hosszú, az idősíkon szépen felfűzve jeleníti meg a zenét. Nagyon örülök, hogy ezt a hangminőséget már ezen az árszinten is elérhetjük. Úgy vettem észre az eddigi két Matrix termék meghallgatása során, hogy az alkotók igyekeztek karaktert adni, igyekeztek egy világos koncepció mentén alkotni, és valószínűsítem, hogy a fülnek is nagy szerepet hagytak az alkotómunka során. Sok készüléknél ez a humán utómunka elmarad és csak a műszaki paraméterek mentén csiszolják a hangzást, ami ugyan igyekszik a legszélesebb tömegekhez is eljutni, kockázatot nem vállalva, de én mégis inkább azokat a készülékeket preferálom, amik erős karakterrel rendelkeznek. Mielőtt a fejhallgatós szekcióra rátérnék, a Dire Straits „Communiqué” című lemezét is meghallgattam. A masszív, erőteljes basszusok mellett lágy, de húsos, nagyon is valósághű Knopfler gitárjátékot hallottam, beszippantott magába a „Private Investigation” hangulata, mert bizony erre is képes ez a készülék: mechanikus narancs helyett valódi, zamatos gyümölccsel kínál. Dinamikája magával ragadó, fekete csendjével pedig tanítani való lenne ebben a szegmensben. Hangzása tiszta, a zenére koncentráló, fotelbe marasztaló.
A fejhallgatós része csak hagyományos hathármas jack csatlakozót fogad, ide kötöttem be hát a 600 Ohmos fejhallgatómat, amin a Paradise Lost „Obsidian” című friss megjelenését hallgattam meg. A fejhallgatóm egy félig nyitott, inkább stúdiós hangzású darab, így jól jött az Element I melegebb hangzása, nagyon jól kiegészítették egymást. Tiszta, részletező, de továbbra is inkább a képzeletbeli skála barátságosabb végén elhelyezkedő hangzást produkál az I, a nagy impedancia meghajtása egy percre sem okozott problémát neki, ezen a zúzós, kemény műfajon sem. Ha fejhallgatót csatlakoztatunk hozzá, a menüben is ki kell választanunk, hogy ez legyen a kimenet, nem kapcsolja be magától a fejes erősítőt. Utolsóként roppant kíváncsi voltam rá, hogy mi a helyzet DSD fronton. Sok készülékben használható már ez a funkció, de nem mindegyik képes arra, hogy teljesen elénk tárja a formátum biztosította hangzást. A Matrix készüléke valódi DSD lejátszást kínál, többféle, kedvünk szerint cserélgethető szűrővel, én a teszthez kétféle albumot vetettem be, az egyik a DSD 128-as kódolású Robert Len lemez, a „Hope”. Erről az albumról azt érdemes tudni, hogy nem egy korábban megjelent SACD lemez átirata, hanem már kizárólag DXD-ben rögzítették 2017-ben és elérhető akár 512-es felbontásban is. Nagyon folyékony, plasztikus és sima hangot hallottam, teljesen mást, mint a PCM szögletessége, sokkal természetesebb szól ez a formátum, ami a Matrix készülékén azonnal és kétség nélkül megkülönböztethető. Pontosan így van ez Julie London „Julie at Home” (DXD 128) című lemezén is: fantasztikus a hölgy hangja, csodás élmény volt ennek a lemeznek ebben a formátumban történő meghallgatása, annyira szép árnyalatokban pompázik a hang, hogy libabőrős lett a hátam. Kell ennél több?
Ajánlás
Az Element M után a "kistesó", ha lehet ilyet mondani, még nagyobb meglepetést okozott, mert kedvezőbb áron kínál alig megkülönböztethető hangot, igaz, kevesebb szolgáltatással, de így is nagyon erős ár/érték arányát tekintve. A Távol-Keleten nagyon értik, hogy hogyan kell összerakni egy jó készüléket, de a zene nem mindegyikükhöz jár. A Matrix kivétel, de ez nem szerencse kérdése, hanem maga a jól megérdemelt jutalom.
forrás: hifipiac.hu
Forgalmazó: streamaudio.hu
|
