|
A svájci-német Thorens lemezjátszógyártótól, illetve egy-egy termékéről már többször is írtunk a HFP oldalain, ami miatt azonban a mostani tesztünk unikális, az egy olyan technikai paraméter, amelyről egészen bizonyosan nem a Thorens név ugrik be az olvasónak.
A lemezjátszó-irodalomban külön fejezetet, mit fejezetet, egész regényt lehetne szentelni annak megvitatására, hogy melyik tányér meghajtás a legideálisabb, urambocsá! legjobb a hang szempontjából. Sokféle megoldás létezik a lemeztányér meghajtására, az egyetlen biztos pont egy komolynak vehető lemezjátszón az a tény, hogy a tányér forog. A Thorens kezdetben dörzshajtást alkalmazott, ahol a motor áttéten keresztül hajtja meg a közlőkereket, ami a tányér forgatásáról gondoskodik. Később átálltak a szíjhajtásra, ami a mai napig is ez a legelterjedtebb megoldás Thorenséknél. Mint minden műszaki megoldásnak, ezeknek is vannak előnyei és hátrányai, de bármely megoldásról is beszéljünk, vannak olyan fontos paraméterek, amelyeknek mindegyik meghajtási mód meg kell, hogy feleljen. Én csak kettőt említenék, az egyik a sebesség (33 1/3, 45, 78), a másik pedig a fordulat állandónak („nyávogás”) tartása. Én nem hiszek egyik megoldás magasabb rendűségében sem, sokféle műszaki alapra lehet kiváló lemezjátszót építeni. Nem mehetek el viszont szó nélkül azon tendencia mellett, ami a készülékek súlycsökkenését illeti. Egy DD (direct drive, azaz közvetlen meghajtás) lemezjátszónál hagyományosan alacsonyabb a tányér tömege, de ugyanez a tömeg egy szíjhajtásúnál már nem ideális. A TD402 DD lemezjátszó nettó súlya 6.1 kg, és ezzel nem is tartozik a pillesúlyú készülékek közé. A tányér anyaga alumínium, a meghajtó motor egy kvarcvezérlésű, stabil fordulatú egység, a sebességingadozás 0,15 százalék alatti, jel-zaj viszonya 67 dB. Nagyon szép a készülék kivitelezése, a szálhúzott alumínium fedlap szépen harmonizál a tányérral, a magasfényű dió vagy lakk fekete rezgéscsillapított káva pedig a gyártó régi, klasszikus készülékeire emlékeztet.
Szépen megmunkált a karbon-kompozit, 8,8 coll hosszúságú hangkar, amely a középnehéz karok közé tartozik a maga 11 g-os effektív tömegével. A tűnyomás 0 és 4 g között állítható, így a karhoz használható hangszedők súlya 3,5 és 6,2 g közé tehetők. Jó pont, hogy a shell cserélhető, méghozzá a szabvány SME rendszer szerint, így könnyítve meg a hangszedő cseréjét. A Thorens egy Audio Technica VM95-ös MM hangszedőt szerel ebbe a lemezjátszóba, amely előre beállított állapotban kerül a vásárlóhoz. Sajnos ennél a karnál a toronymagasságot (VTA) állítani nem lehet, de az anti-skatinget igen. A hangkar tömege lehetővé teszi, hogy viszonylag széles skálából válasszunk hangszedőt hozzá, így például a Goldring majdnem teljes MM (MI) kínálata beszerelhető a karba. A fedlapon a Thorens hagyományok szerint két kapcsoló található, az egyikkel az indítást és a leállítást vezérelhetjük, míg a másikkal a 33-as és a 45-ös fordulatszám között válthatunk. A készülék hátulján jó minőségű, aranyozott RCA aljzatot, földelőpontot, és két kis kapcsolót is találhatunk. Az egyikkel a beépített start-stop áramkört kapcsolhatjuk ki vagy be: bekapcsolva a hangkart a bakról levéve és a lemez fölé emelve a motor elindul. Leengedve a karlifttel a hangkart a lejátszás elindul, majd a kifutó barázda végére érve 10-15 másodperc után a motor forgása megáll. A kar nem emelkedik fel! Így az esetleges otthagyott lemezjátszó nem koptatja a végtelen forgással a hangszedőt.
A másik kapcsolóval pedig a készülékbe épített RIAA korrektort tilthatjuk le, mert a TD402 DD-ben ilyen is van, gondolva azokra a vásárlókra, akiknek az erősítőjében nincs beépített korrekciós áramkör. A meghallgatást egy az egyben a gyári konfigurációban ejtettem meg, tehát nem cseréltem hangszedőt és használtam a beépített MM phono elektronikát. Elsőként a szokásos lemez, a Dire Straits első sorlemeze (Dire Straits, Vertigo 3752902, Remaster) került fel a lemezjátszóra. Bevallom őszintén, kicsit tartottam attól, hogy az AT95-ös hangszedő nem fog e vékonyan szólni ebben a karban, de nem. A kúpos tűprofilnak köszönhetően alacsony a lemezzaj, a basszus, ha nem ütős, de mutatja magát. Volt korábban több Thorens lemezjátszóm is, de mind szíjhajtású, azonos hangkarakterrel, ezekhez képest egy közvetlen hajtásúról volt bizonyos fajta elképzelésem (beidegződésem). Ezt cáfolta meg azonnal a TD402, mert ugyanaz a meleg, nyugodt és barátságos hang fogadott, amit mondjuk régebben a TD146 mutatott. Nem tolakszik az arcodba a felvétel, kicsit a háttérből szemléljük a történéseket, érzem, hogy lenne még kivenni a barázdák mélyéről, lehetne hosszabb a lecsengés, de ehhez egy másik hangszedőre (és phono erősítőre) lenne szükség. Viszont egészen élvezhető volt így is, amit mutatott, egységesen szólalt meg, nem észleltem semmiféle oda nem illő dolgot a lemez hallgatása közben.
Klasszikus zenén is próbára tettem, egyrészt kíváncsi voltam, hogy mit tud kezdeni a nagyobb hangtömegű zenével, másrészt pedig „valódi” énekhangon is meg szerettem volna hallgatni. Ehhez Verdi: La Traviata (Deutsche Grammophon – 2707 103) albumát tettem fel a lemezjátszóra. Érdekes tapasztalás volt, mert ezzel az alapkiépítéssel is nagyon szerethetően tolmácsolta az áriákat, szinte a hallgató elé helyezve az énekeseket, artikuláltan, az időnként be-belépő zenekari kísérettel is sikeresen megbirkózott. Egy komolyabb hangszedővel a bonyolultabb zenei történéseket is jobban ki tudta volna bontani, gondolok itt elsősorban a kórus megszólaltatására.
Ajánlás
Összeségében egy kellemes, melegebb tónusú készüléket ismertem meg a TD402 DD személyében, amellyel alapkiépítésben is megkezdheti a kalandozást az analóg világban a kedves zenehallgató és amelyben a fejlődés lehetősége is benne foglaltatik. A Thorens TD402 DD ebben partner lesz, a többi pedig az akaraton, illetve a pénztárcán múlik.
|
