1969 november 8-án a Berlini Filharmónia nagytermének színpadán a Duke, akinek portréja a 70. születésnapját ünneplő Jazztage Fesztivál plakátja, lassan a zongorájához sétált. Zenekara készen állt, ragyogó szekcióval díszítve, melynek néhány tagja, mint Cootie Williams és Cat Anderson, már 30 éve kísérte őt. Jelen voltak a legendás szaxofonosok, Paul Gonsalves és Johnny Hodges, valamint Russell Procope is.
Egyfajta ráhangolódásként a Duke elindította a "La plus Belle Africaine"-t. Egy barokkos, de tökéletesen uralt keveréke a Dakarban tett turné során megörökített napsütötte színeknek, szólószaxofonnal indítva, majd a zenekar egésze vagy egy része által, a találékonyság felvillanásaival felvéve. A hangulat adott. Cat Anderson egy dühös "El Gato"-ba kezdett, amely sikolyaival, szándékos dekonstrukcióival felrázta a közönséget, és Thelonious Monk vagy Cecil Taylor forradalmi, töredékes és befejezetlen gesztusait idézte. Ez éles kontrasztot alkotott a "I Can't Get Started" szelíd folytatásával, közvetlenül a 43 másodperces "Caravan" közjáték előtt, amely huncut összekötő elemként szolgált a koncertet mesterien lezáró, tündöklő "Satin Doll"-hoz.
1973-ban, néhány hónappal halála előtt, Duke visszatért Berlinbe egy triója (Joe Benjamin nagybőgőn és Quinten "Rocky" White Jr. dobon) alapján szervezett formációban, kiegészülve Harold Johnson trombitással, a klarinétos és baritonszaxofonos Harry Carney-val – és régi harcostársával, a tenorszaxofonos Paul Gonsalves-szel. Duke Ellington központi szerepet szánt zongorájának, amely a zenekar hajtóereje, valamint harmóniai és ritmikai keretrendszere is volt egyben.
Ebben a koncertet nyitó bluesban Debussy hatásai hallhatók. Ezt követi a "Take the A train". A Duke szerette a hangulatváltozásokat. Csupán itt-ott emlékeztetnek minket a megszakított beszéd érintései arra, hogy a Duke milyen bölcsen tudott meríteni kortársai merész harmóniáiból. És aztán mindent meg mert tenni. Például felkínálta zenekarának Baby Laurence ritmikai virtuozitását a sztepptáncban a "Tap Dance" alatt. A varázslat működött. A siker teljes volt.
Két koncert Berlinben, egy költői univerzum két arca, egy alkimista kétféle látásmódja, aki könnyedséggel, de egyben ujjongás és tekintély keverékével tudott meríteni minden zene harmóniai forrásából, és amely olyannyira relevánssá teszi a számára kedves formulát: „csak kétféle zene létezik: jó és rossz”. Nekünk pedig abban a rendkívüli kiváltságban volt részünk, hogy feltámaszthattuk a legjobbat.
Duke Ellington, zongora Joe Benjamin, bőgő Quinten "Rocky" White Jr., dob Harold "Money" Johnson, trombita Paul Gonsalves, szaxofon Harry Carney, baritonszaxofon, klarinét
*Duke Ellington, zongora, zenekarvezető És zenekara, közreműködők: Cat Anderson, Cootie Williams, Mercer Ellington, trombita Harold Ashby, Johnny Hodges, Paul Gonsalves, Russell Procope, szaxofon Harry Carney, baritonszaxofon, klarinét Rufus Jones, dob
Felvéve a Berlini Filharmóniában Berlini Jazztage, 1973. XI. 2. SZTEREÓ ℗ 1973 RBB *Felvéve a Berlini Filharmóniában Berlini Jazztage, 1969. XI. 8. MONO ℗ 1969 RBB Remasterelve ℗ & © 2022 The Lost Recordings által Németországban készült és nyomtatott Az eredeti analóg szalagokról remasterizálva Lacquer vágás: Kevin Gray Masterek és anyalemezek: Quality Record Pressings 180 grammos, single (egyoldalas) 33-as fordulatszámú bakelitlemez 2. kiadás
RECORD 2 oldalas nyomás /33RPM
A side
Piano Improvisation No. 1
Take the "A" Train
Pitter Panther Patter
Sophisticated Lady
Introduction by Baby Laurence
Tap Dance
B Side
La plus Belle Africaine
Phoenix Mastering™ restaurálás az eredeti analóg szalagokról
Lacquer vágás Kevin Gray által
180 grammos tesztnyomások jóváhagyása stúdióinkban
Új stamperek (nyomóformák) minden 500 példány után
Lassú préselési ciklus
Páratlan minőségellenőrzés Európában
Új, felragasztott (tip-on) gatefold (kihajtható) borító, Olaszországban nyomtatva
Préselés Simon Garcia által, Franciaországban ????????
Általános Jótállási idő: Bővebb információk: Jótállási feltételek
