AV-Online teszt: https://streamaudio.hu/quadral-chromium-style-8-teszt
A quadral CHROMIUM STYLE 8 kizárólag fekete és fehér kivitelben készül, ráadásul olyan kivitelezésben, ami bizony példaértékű. Nem spóroltak a fényes zongoralakkal, ami elrejti az illesztéseket, így egy nagyon kifinomult és stílusos külsőt kapunk. Az előlapi, mágnesesen rögzíthető védőszövet is idomul a modell színéhez, ami szintén jó fogás, ahogyan az is, hogy nem takarja a cégjelzést a tetején található kivágásban. Quadralos megoldás ez, találkoztunk már korábban is vele, de továbbra sem bánjuk, hogy ragaszkodnak a szokásaikhoz.
A darabonként 22 kg-os dobozokhoz talp is jár, amit négy darab keskeny gumitalp köt össze, így a rezonanciáknak jelentősen csökken az esélye. Ebben van segítségül a hátrafelé szűkülő, MDF-alapanyagú, ívelt doboztest is, valamint a belső merevítések, és a tömítőanyag, amivel ebben a kategóriában már nem is illik spórolni. A CHROMIUM STYLE 8 háromutas, basszreflex konstrukció, a nyílás hátul, lent helyezkedik el. A perem szépen lekerekített, a cső pedig elég hosszú, hiszen két ekkora méretű hangszóró sok levegőt mozgat meg. A csatlakozást szimpla aljzatok teszik lehetővé, amelyek aranyozottak, és teflon szigetelést is kaptak, de ez sem lehet kérdéses ebben az árfekvésben.A hangszórók szintén jellegzetesek, de azért haladjunk szépen sorban. A mélytartomány területén dupláztak, hiszen kettő darab 180 mm-es titán bevonatú polipropilén anyagú hangszóró került beépítésre, őket követi a 155 mm-es középsugárzó, majd a széles frekvencia-tartománnyal bíró ribbon, amit előszeretettel alkalmaztak már korábban is, és használnak a mai napig.. Mindegyik hangszóró öntvénykosaras és alumínium keretek díszítik, a csavarokat pedig nem rejtették el, sőt a ribbon ebből kapásból két párat kapott. Igen, a magassugárzónak legalább annyira szüksége van a stabil rögzítésre, mint a másik két tartományt szolgálónak.
Régebben a quadral "nagyot szóló" termékei mind, szinte kivétel nélkül hatalmas hangdobozok voltak, ez viszont meglepően keskeny, szinte csinosnak is nevezhető. Ártatlannak tűnő külseje viszont ne tévesszen meg senkit, maximum a párunkat, mert legalább annyira hátra tudja simítani a hajunkat és kivasalni a ráncainkat, mint a négyes metró menetszele. Csinos, feleségbarát külső, profi kivitelezés, és nagyvolumenű, pontos, határozott és tiszta hang jellemzi. Nem olcsó darabról van szó, ezért nem is hirtelen felindulásból szokás ennyi pénzt kiadni. A döntéshez érdemes a bemutatóteremben megismerkedni egy bejáratott példánnyal, mert a magashangok otthon az első pár hétben még nem fogják teljes valójukat megmutatni. Az előadásába nem lehet belekötni, ahogyan a külsejébe sem.
A Quadral Chromium Style 8-as hangfal rendkívül finom részletek, zeneiség, nagy dinamika, energia és pontos gyors megszólalás. Ez jellemzi a Quadral prémium kategóriás hangsugárzóját, mely többek között Angliában a maga árkategóriájában az év hangfala lett. Megfelelő erősítővel elbűvölő teljesítményre képes.
Ívelt doboz oldala fényezett fekete vagy fehér színben elérhető.
Ideális szoba mérete 17-35m2. Ebben az ár/kategóriában meghallgatása "KÖTELEZŐ" !
A felhasznált anyagok minősége , mind a kabinet, mind a hangváltó és hangszórók tekintetében példás és kategóriáján felüli. Összeszerelési minősége kiváló, ahogy az a többi Quadral hangfaltól is megszokott.
Javasolt szoba méret 17-40m2, Elhelyezés szempontjából érdemes a falaktól legalább 25-35cm-re elhúzni a jobb sztereó tér és karakter kialakulásának kedvéért, illetve javasolt a hallgatóval közel egyenlő szárú háromszöget bezáró elhelyezés és a hangfalak enyhe hallgató felé fordítása.
Kategóriájában nagyon erős minőségi szintű álló hangfal...az ügyfeleink egyik legkedveltebb doboza. A minőségi erősítőket és forrásokat meghálálja, de nem különösebben válogatós. Belépő színtű erősítőkkel is elboldogul, de tudását akkor mutatja meg, ha színvonalának megfelelő erősítőt és forrást, valamint kábeleket kap...ilyenkor szárnyal és kategóriájánál egy szinttel jobb hangra is képes.
Javasolt erősítők: Vincent Audio, Audia Flight, vagy más minőségi sztereó készülékek. Házimozi vonalon a Denon, Marantz, Anthem modellekkel kiváló párosítás.
Műszaki adatok:
- 3-utas kivitel
- frekvencia menet: 32 - 55000hz
- terhelhetőség: 140 / 200W
- impedancia: 4 ohm
- érzékenység: 89dB
- keresztváltó frekvencia: 340 / 3400 Hz
- jó minőségű keresztváltó és belső kábelezés (Real Cable)
- aranyozott fém hangfal csatlakozó - 1 pár
- MDF kabinet - fényezett burkolattal
- merevített íves doboz kabinet
- levehető mágneses előlap
- elcsatolást tartalmazó alsó talp
- quadral fejlesztésű ribbon szalag magas sugárzó
- 130mm titán-PP közép sugárzó
- 2 x 188mm titán-PP mély sugárzó
- méretek: 208 x 1006 x 343 szélesség x magasság x mélység
- tömeg (csomagolás nélkül) 22 kg/db
VISSZA AZ ÁLLÓ HANGFALAK KATEGÓRIÁHOZ >